Kibékült Tóth Gabi és az édesanyja: „Újra nyit felém”

N.O. | 2024. Szeptember 16.
Úgy tűnik, Tóth Gabi és édesanyja kapcsolata rendeződni látszik.

Tóth Gabi Lékai-Kiss Ramóna vendége volt még júniusban a Titkok Ramónával című műsorban, ahol az énekesnő először beszélt arról, hogy megromlott kapcsolata az édesanyjával a válás, és az a körüli hercehurca miatt.

 „A családomba ékeket vert az egész dolog. Pánikrohamom azóta nem volt, hogy Mátéval vagyok. Pedig tavaly januárban egy héten háromszor vitt el a mentő, annyira rosszul voltam. (…) Mindenki azt mondta, hogy szedd már össze magad, neked erősnek kell lenned, mert ott a gyereked, ő a fontos. Remélem, hogy nem veszítettem el, de most még próbálom elfogadni, hogy ő még nem tudta ezt feldolgozni. Az édesanyámról van szó…”

 

– könnyek közt vallotta be korábban Gabi.

(Fotó: Trenka Attila/Fotocental)

Az énekesnő most örömmel adta hírül, hogy már újra nyitott felé az anyukája, akinek sikerült visszaszereznie a bizalmát.

„Maradtak még barátaim… Ezt csak azért mondom, mert néhányukat elvesztettem ebben a viharban. A párom, a szülei és az egész családja végig mellettem voltak és tartották bennem a lelket, amikor az szinte csak hálni járt belém. És ott van édesanyám is, aki újra nyitott felém, visszaszereztem a bizalmát. Őt is nagyon megviselte mindaz, ami velem történt, és bár egy pillanatra sem szűnt meg szeretni engem és aggódni értem, egy időre hátralépett. Most újra nyit felém, ami fantasztikus érzés, s amit részben a Sztárban Sztár All Starsnak is köszönhetek” – mondta Tóth Gabi a Borsnak.

Exit mobile version