Józsi gazda számonkérte Nádai Anikót

N.O. | 2024. Október 01.
Nádai Anikó meglátogatta Józsi gazdát, aki nem teljesen azt várta, ami Anikó vitt neki.

Elérkezett az idő, hogy Vivien, Krisztián és Máté után Józsi is elkezdje az ismerkedést. Nádai Anikó beugrott a gazdához, de Józsi gazda nem egészen azt kapta, amit várt. Lányok helyett egyelőre csak leveleket kapott Anikótól.

(Fotó: RTL)

“Azt mondtad, lányokat hozol” – mondta Józsi gazda kicsit odapirítva a műsorvezetőnek. Nádai Anikó nevetett egyet, majd felvilágosította Józsit: “Egyelőre csak leveleket”.

 

Józsi gazda újbóli szereplését a Házasodna a gazdában nem túlzottan díjazta a családja.

„Szeretnék a műsorban sok-sok embernek örömet szerezni. (…) Ezért is aggódtam, nehogy csalódást okozzak. Oda kellett figyelnem, hogy ne kövessem el azokat a hibákat, mint legutóbb. Szóval ezért azt mondtam magamnak: Józsi, ezúttal cenzúráznod kellett magadat! Igen, tudtam, hogy vigyáznom kell az elszólásokkal, ugyanakkor azt sem szerettem volna, hogy a viccek kimaradjanak” – mesélte az 55 éves, felsőlajosi szamócatermesztő, aki már megszerette a kamerákat.

Az elmúlt évad nemcsak Józsiban, de a rokonaiban is mély nyomokat hagyott. A családja egyáltalán nem is lelkesedett az ötletért, hogy újra a reality-ben próbáljon magának társra találni.

Hát finoman szólva, nem díjazták, hogy újra szerepelni fogok a tévében

 

– vallotta be a gazda, aki hisz abban, hogy idén több szerencséje lesz.

Exit mobile version