Ők nyerték a 2024-es Nyerő Párost

nlc | 2024. November 15.
Végre kiderült, hogy kik nyerték a 2024-es Nyerő Párost. A műsor 8. szériája egy hónappal ezelőtt indult, csütörtökön pedig az utolsó 3 sztárpár harcolt meg egymással.

Ahogyan arról beszámoltunk, a top3-ba nem jutott be Berki Mazsi és Kajári Zoltán, azonban ott volt a döntőben:  Jauri és Dorina, Visváder Tamás és Palácsik Lilla, valamint Simon Attila és Simon Erika jutottak a döntőbe.

Nem egyszerű feladat vezetett a győzelemhez. Az utolsó részben esőben állva kellett egy ernyőt fogniuk, a hidegben ázva a pároknak. Ebben a megpróbáltatásban Visváder Tomi és a felesége, Lilla teljesítettek a legrosszabbul: 9 perc után feladták a versenyt, vagyis ők lettek a harmadikak.

A mindent eldöntő feladatban tehát Simon Erika és Simon Attila, illetve Jauri és Dorina csaptak össze. Vagyis az eddigi összes versenyző szavazott arról, hogy kik érdemlik meg a győzelmet. A párok szavazatai alapján döntetlen lett az állás, 3-3 voksot szerzett mindkét duó, de mivel Jauri és Dorina az utolsó játékkal megfordították a pénzek állását, így ők lettek idén a Nyerő Páros. Ezzel pedig 5 millió forintot vihettek haza.

UPDATE: Órákkal azt követően, hogy kiderült, kik nyerték meg a Nyerő Párost, már arról lehetett olvasni, hogy Jauri és Dorina szakítottak.

Jauri és Dorina (Fotó: Trenka Attila)

Exit mobile version