„Ez lesz az utolsó kettesben töltött ünnepünk” – 2 hónap múlva már szül a 45 éves Csézy

F.C. | 2024. December 04.
Az énekesnő és 18 évvel idősebb férje igazi csodaként tekint a gyermekáldásra.

Csézyéknek már nem kell sokáig arra várni, hogy a karjaikban tarthassák a gyermeküket. Még két hónap, és megszületik a kis Böbike, akit az édesanyja (Csézi Erzsébet) után neveznek el. “Ez lesz – reményeink szerint – az utolsó kettesben töltött ünnepünk. Jövőre már családként, hármasban várhatjuk, hogy átéljük a karácsony csodáját. Hálás vagyok, hogy nekem is sikerült, hogy végre babát várhatok, és most minden olyan más megvilágításba került”nyilatkozta a BEST magazinnak a 45 éves énekesnő.

Csézy (Csézi Erzsébet) és 18 évvel idősebb férje, Szabó László – Fotó: Olajos Piroska / Fotócentrál 

Bevallotta, még mindig rosszullétek kínozzák, így mindössze 3 kilót tudott hízni, pedig este tizenegykor is még tejberizst eszik, nehogy túl sokat fogyjon.

Készül a babaszoba is, amit közvetlenül a hálószoba melletti helyiségben rendeznek be. „Olyan tapétát választottam, ami semleges, fahéj-, selyem- és aranyszínű, jól illenek majd hozzá a fehér bútorok. Aztán ahogy nő a kislányunk, úgy fogják színesíteni a szobát a gyerekjátékok a terveink szerint” – mesélte Csézy, aki a férjével egy szép hógömböt választ majd a születendő kislányuknak első karácsonyi ajándékként. “Egy olyan ajándékot kerestünk, ami a későbbi karácsonyoknál szimbolikus jelentéssel bír majd, hiszen ha ránéz, neki is mindig eszébe fog jutni, hogy már akkor  is gondoltunk rá, amikor még meg sem született” – magyarázta  az énekesnő, akinél a fellépések most már háttérbe szorulnak egy ideig.

Bővebben a legfrissebb BEST  magazinban!

Exit mobile version