Szuperhős anya: Krisztina kétszer került utcára négy lányával

Munkácsy Márton | 2019. Szeptember 01.
Szerintünk az az ideális, ha egy anyának önmagára is jut ideje, energiája, nem csak a gyerekeire. De ehhez négy gyerek mellett egyedül – talán tényleg szuperhősnek kell lenni.

Kell-e jobb ajánlólevél egy anyának, mint ha négy lánya jelöli őt a szuperhős anya díjra? Réti Krisztina is meglepődött, amikor megtudta, lányai milyen sokra tartják. Pedig Krisztinának nem volt sok ideje, hogy megtanulja, hogyan kell jó anyának lenni. Ő ugyanis tizennégy éves korában vesztette el saját édesanyját, akit egy daganatos betegség vitt el. Mivel édesapja korábban meghalt, a kamasz lány teljesen egyedül maradt.

Egyetlen szerencséje, hogy édesanyja egykori főnökének helyén volt a szíve, és gyámság alá vette a fiatal lányt.
Krisztina még maga is gyerek volt, amikor szerelembe esett, és terhes lett. Hat nappal a tizenhatodik születésnapja előtt hozta világra első gyermekét. Tizenhat évesen esküvő, így kikerült a gyámság alól, és nagykorúvá vált, bár ez csak papíron jelentett változást. Az élet nem lett könnyebb egy majdnem meg egy alig felnőttnek és egy kisbabának.  

Első lánya után nem sokkal jött a második, a fiatalok házasságát azonban a kislányok sem mentették meg. A férfi egyre agresszívabbá vált, mindennaposak voltak Krisztin a kék-zöld foltok, a fojtogatások nyomai. Végül akkor telt be a pohár, amikor a harmadik kislánnyal volt várandós, és férje a verés után egy kést szorított az öt hónapos terhes asszony nyakához.

Krisztina és négy lánya (Fotó: magánarchívum)

Krisztina összecsomagolt, és nekiindult a világnak. Nem volt senkije, csak két pici gyereke, akiket nem mert magával vinni az utcára. Végül egy hajléktalanszállóra költözött, és egy hónapig ott húzta meg magát. Kellett az idő, hogy kislányait is kimenekítse a bántalmazó légkörből. Egy anyaotthon fogadta be a menekülő családot.

Menekülés közben jött szembe az új szerelem. Öt évet éltek együtt, ám a férfi – akitől újabb lánya született – szintén bántalmazó volt, rendszeresen üvöltözött a másik három – nem tőle származó – kislánnyal. Az immár négygyermekes anyuka újra lakás után kellett, hogy nézzen.

Szerencsére lehetőség nyílt önkormányzati bérlakásra pályázni. Előbb a budapesti Könyves Kálmán körúton ajánlottak fel nekik egy egyszobás, fürdőszoba nélküli lakást, majd, amikor Krisztina ezt köszönettel visszautasította, akkor végre komolyabban vették, és egy újbudai másfél szobás bérlakáshoz jutottak – ő és a négy lány.

Igyekszem megadni nekik mindent. Néha erélyesebb vagyok, mint egy apa, máskor engedékeny, ahogy az anyukák” – foglalja össze a szülői hitvallását, egy percig sem titkolva, hogy mennyire nehéz a négy csajt boldog gyerekké tenni.

Réti Krisztina (Fotó: magánarchívum)

Az asszony a gyereknevelés mellett folyamatosan dolgozik, immár hatodik éve konyhai kisegítő egy munkahelyi étkeztetőcég konyháján. Nagyüzem van, ezernégyszáz emberre főznek, betegek, ápolók, orvosok kapnak az itt készült ételből. És szerencsére kap Krisztina is, aki a fel nem vett adagokból vihet haza a gyerekeinek, így legalább műszak után nem kell ismét főznie.   

Mint mondja, munkanapokon kevesebbet találkozik a gyerekekkel, leginkább csak akkor, amikor hozza-viszi őket az iskolába, óvodába, de a hétvége szent, olyankor nem vállal munkát, hanem minden idejét a lányaival tölti. Kirándulnak, programokat szerveznek, a nagycsaládosoknak járó kedvezményes vonatjegyekkel bejárták már fél Magyarországot, a veresegyházi Medveotthon nagy kedvenc.

Nyaralni nem jutnának el, ha a XI. kerület nem segítene; idén nyáron Soltvadkerten jutott egy hét. Krisztina nagyobb baja, hogy a különórákra már nem jut egy fizetésből, pedig a legidősebb lányának – aki most kezdi a pék-cukrász szakiskolát – plusz angolórák kellenének, míg a hatodikos Kinga hiperaktivitására és figyelemzavarára jótékony hatással lenne valamilyen sok mozgással járó edzés.

Ki legyen a Szuperhős anya pályázat nyertese?

A te kedvenced Krisztina? Kattints IDE, és szavazz!

Olvasd el a többiek történetét is!

De vajon Krisztina hogyan kapcsolódik ki? Nagyjából sehogy, neki nincs programja a gyerekek nélkül, életét alárendeli annak, hogy lányai a lehetőségekhez képest mindent megkapjanak.

Mikor arról kérdezem, hogy a két apa segít-e, Krisztina elkomorodik. Az első férje semmit nem fizet, arra hivatkozva, hogy munkanélküli, hiába van megítélt gyerektartás. A második párja ugyan ad havonta tízezer forintot, de a gyereknevelésből nem veszi ki a részét. Most a nyáron Krisztina pluszmunkákat vállalt, hogy könnyebb legyen az iskolakezdés, ezért megkérte legkisebb lányának apját, hogy a másodikos Zsófira és a még óvodás Melire vigyázzon.

Krisztina legidősebb lánya most kezdi a pék-cukrász szakiskolát (Fotó: magánarchívum)

A lányok végül tele karmolással érkeztek vissza az apjuktól. Azt mondják, sosem állította le a veszekedéseket, a gyerekek pedig egymással hadakoztak…

Krisztina szerint a négy lány bármin hajba tud kapni, de azért nagyon jó testvérek, akik látják, hogy anyjuk hogy küzd azért, hogy ők mindannyian egy család maradhassanak. És talán azért is, hogy lányainak már jobb, könnyebb sora legyen, mint ami neki jutott.

Exit mobile version