Mint sok felelősségteljes nő, Zsuzsanna is évente járt nőgyógyászati rákszűrésre és mammográfiára. Legutóbb tavaly januárban, negyvenöt évesen ment el. Ám ez az alkalom másként végződött, mint a korábbiak: P3-as lett az eredmény, ami egy közepes kockázati állapotnak tekinthető a rák esetleges kialakulása szempontjából.
A határon billegve
A nőgyógyász azt mondta neki, ettől még nem kell megijedni. Egy gyulladás is okozhatja a rossz leletet, de ez még pont az a határérték, aminél kétfelé billenhet a dolog. A közben elvégzett HPV-teszt pozitív lett, ezért egy három hónapos immunerősítő gyógyszerkúrát javasolt, meglátják, ettől javul-e a helyzet.
„Ez az egész elég váratlanul ért, de próbáltam nem megijedni” – meséli Zsuzsa. Ám hiába volt a kezelés: három hónap múlva még mindig P3-as értékelést kapott, bár semmilyen tünetet nem érzékelt, és a menstruációja is rendben volt. A doktornő specialistához irányította, aki miután megvizsgálta és valamilyen eltérést látott, konizációs műtétet javasolt.
Ez az a beavatkozás, amivel kétséget kizáróan meg tudják mondani, „mi a helyzet bent”. Kimetszenek egy kis darabot a méhszájból, majd elemzik. Ezáltal nemcsak az derül ki, hogy jelen van-e daganat a szervezetben, hanem az is, hogy mennyire kiterjedt területen.
Nem nagyon volt más választás, ilyenkor az ember már tudni akarja, hogy pontosan mi van vele. De még ekkor is bizakodó voltam, hogy ennyivel megúszom
– meséli Zsuzsa. A szövettan azonban rossz híreket hozott. Az elváltozás rosszindulatú volt, és nem is sikerült körülhatároltan eltávolítani.
Életmentés a lehető legkisebb veszteséggel
Ilyenkor a következő lépés az, hogy mérlegelik, hogyan okozzák a lehető legkisebb veszteséget úgy, hogy közben életet mentsenek. Fontos, hogy a páciens mennyi idős, van-e már gyermeke. Ha nincsen, akkor megpróbálják megtartani legalább a méhét és az egyik petefészkét, hogy esélye legyen még megfoganni. Zsuzsának azonban már van két nagy lánya (tizenkilenc és huszonegy évesek), így nála nem volt kérdés, hogy eltávolítják a méhét: így garantálható legbiztosabban, hogy a rákot maradéktalanul eltűnik a szervezetéből.
(Profimedia)
„Szerencse a szerencsétlenségben: biztos voltam benne, hogy nem akarok már gyereket.
Próbáltam úgy felfogni, hogy az én méhem már betöltötte a feladatát, és úgy megélni a helyzetet, hogy itt van már nekem a két lány. Ha ez a gyógyulás ára, akkor nem kérdés, legyen a műtét.
Zsuzsának csak a méhét vették ki, a petefészkei megmaradtak – ez fontos ahhoz, hogy a hormonháztartás ne boruljon fel. Január volt, mikor az első rossz hírt kapta, augusztusban műtötték. „Gerincérzéstelenítés, altatás, majd betoltak a műtőbe. Mikor felébredtem, már az őrzőben voltam. Arra ébredtem, hogy hatalmas kötés van a hasamon, és három helyen lóg ki cső belőlem. De a műtét jól sikerült.”
Az első napokban az édesanya azt kérte, lányai ne jöjjenek be hozzá. Nagyon gyenge volt még, és nem akarta, hogy ebben az állapotban lássák.
Az életét megmentették, de egy ekkora műtét még csak az út fele. Háromhavonta kontrollra kell járni, és még öt éven át nem minősítik teljesen gyógyultnak a pácienst. Ennek ellenére mindenki úgy fogja fel ilyenkor, hogy túl van a műtéten, vége a rémálomnak, soha többé nem tér vissza. Nyomok azonban mindenképp maradnak.
„Megváltozik az életminőség. Nem tudunk úgy pisilni, mint azelőtt, újra kell tanulni ezt. Innentől nem érezzük az ingert, óra szerint kell vécére menni. Szerencsére nekem sikerült megtanulni haspréssel pisilni, de nem mindenkinek megy, ők kénytelenek katéterezni magukat egy életen át.”
Test és lélek
Érdekes módon Zsuzsa nem magát a fizikai megpróbáltatásokat élte meg a legnehezebben, hanem azt, hogy el kell mondani a szeretteinek, mi vár rá. „Őket jobban megrázta lelkileg, mint engem – mondja – és ez nem igazán segített.
Ha látod az ijedtséget a szeretteiden, az téged is visszavet. Azt érzed, hogy még neked kell támogatni őket…
Hál istennek aztán összeszedték magukat, és teljes mértékben számíthattam a lányaimra és a páromra is. Kell egy empatikus partner, már csak azért is, mert a műtét után még sokáig nem állnak helyre a dolgok…”
Zsuzsa azt mondja, nem is tudja, ő maga miért tudott erős lenni. „Szerencsés vagyok, mert időben orvoshoz kerültem, és sikerült korán megállítani a folyamatot. Sajnos ettől még nem lehet kizárni, hogy bárhol máshol a testemben más típusú rák megjelenjen, de erre most nem gondolok. Ez többet nem jön vissza – csak így lehet hozzáállni. Úgyhogy már nem ezen jár az agyam minden nap. Úgy lehet ezt elfelejteni, hogy nem problémaként tekint rá az ember, hanem megoldandó feladatként.”
A családtagokon kívül sokat segített az is, hogy Zsuzsa rátalált a Mályvavirág közösségre, amely a hozzá hasonló érintetteket fogja össze. „Most a sorstársakkal azon vagyunk, hogy itt, Szolnokon is létrehozzunk egy segítő közösséget. Nekem is sokat jelentett, hogy ők vannak, hiszen az tud igazán segíteni, aki már átment ezen. Látod, hogy ebből meg lehet gyógyulni, hogy nem vagy egyedül.”
Zsuzsa is arról számol be, mint sokan: mielőtt megtudta, hogy baj van, nem észlelt semmilyen tünetet. Sem fájdalmat, sem rendellenes vérzést – ez egyébként jellemző a méhnyakrák kezdeti stádiumára. Ezért borzasztó fontos, hogy az ember automatikusan menjen szűrésre legalább évente, hiszen ha figyelmeztető jel van, az már előrehaladott állapotot jelent. Fordított módon akkor kell résen lenni, amikor még semmi nem gyanús.
Akik biztosan elmennek minden évben a vizsgálatra, azok Zsuzsa lányai. Ők azok, akik testközelből láthatták, mit okoz ez a betegség, így biztosan nem fogják elhanyagolni a szűrést. „Féltem őket, persze, hogy féltem, hiszen tudom, hogy lehet a képben genetikai faktor. De már általános iskolás korukban megkapták a HPV elleni védőoltást, és fokozottan odafigyelnek magukra.”