„Az első 10 kiló után megtáltosodtam” – az inzulinrezisztenciával élő Vera nagy fogyása

Az inzulinrezisztencia diagnózisa gyakran nehezen felállítható a változatos és egyénileg eltérő tünetek miatt. Míg az egyiknél komoly mértékű ok nélküli hízást okoz, addig a másiknál lehet, hogy nem lesz túlsúly, cserébe alvásproblémák lépnek fel, a harmadiknál pedig akár teljesen tünetmentes is lehet ez a betegség. Az inzulinrezisztenciát komolyan kell venni, nem véletlenül nevezik a 2-es típusú cukorbetegség előszobájának. Vera történetéből az derül ki, hogy a fiatal nő életminősége határozottan jobb lett, miután kiderült az inzulinrezisztencia és Vera belevetette magát a 160 grammos szénhidrátdiétába és rendszeres mozgásba.

„Két éve derült ki, hogy inzulinrezisztenciám van – kezdi el történetét Vera –, azóta lefogytam 20 kilót és teljesen megváltozott az életem. Nálam lelki tünetei voltak, ezért nem is mentem el soha vele orvoshoz, depressziós tünetekkel nem szalad az ember laborvizsgálatra. Folyton lehangolt és fáradt voltam, nem bírtam koncentrálni a munkahelyen, nagyon nagy erőfeszítésembe került már az is, hogy reggel kikeljek az ágyból. És ez így ment évekig anélkül, hogy bármi segített volna. Jártam persze pszichológushoz terápiára a tünetekkel, de mint utólag kiderült, inkább endokrinológusra lett volna szükségem. A diagnózishoz végül a nőgyógyászom segített hozzá, aki egy éves szűrővizsgálaton több cisztát is felfedezett a petefészkemben, ami a PCOS (policisztás ovárium szindróma) jele, és általában kapcsolódik hozzá inzulinrezisztencia is – ezért elküldött a cukorterheléses vizsgálatra. A vizsgálat eredményével felkerestem a háziorvosomat, ő rápillantott a laborra, és azonnal elirányított az endokrinológiára, ahol meg is kaptam az inzulinrezisztencia diagnózisát.”

Vera kapott gyógyszert az inzulinrezisztenciára, és mellette előírták neki a 160 grammos szénhidrátdiétát, illetve a napi 30 perc mozgást. A kettő közül a diéta volt számára a nehezebb, a mozgás már régóta az élete része volt, a depressziós tünetek ellen is harcolt a rendszeres edzésekkel. „A 160 grammos diéta fenekestül felfordította az életemet, de az első 10 kiló leolvadása után annyira megtáltosodtam, hogy már egyáltalán nem tehernek, sokkal inkább áldásnak kezdtem érezni a diétával járó macerát. Mert van bőven benne macera, az biztos. Főleg az elején volt nehézkes, hogy minden alapanyagot ki kell mérni, hogy pontosan ki tudjam számolni az ételek szénhidráttartalmát. Az sem volt egyszerű, mire megtanultam, hogy melyek a gyors és lassú szénhidrátok, és mit mivel kell enni ahhoz, hogy jót tegyek az inzulinszintemnek. Pár hónap alatt azonban eltűnt rólam 10 kiló és megszoktam az új étkezési rendszert annyira, hogy teljesen a napi rutinom részévé vált. Azóta pedig még 10 kilótól sikerült megszabadulni, amivel újra a lánykori súlyomba kerültem.”

Nemcsak a fogyás miatt, hanem a lelki tünetek megszűnése miatt is hálás Vera azért, hogy életmódot váltott az inzulinrezisztencia miatt. Ahogy haladt előre a diétával és mozgásprogrammal, úgy enyhültek a depresszív tünetek, javult a fáradtság, és lett újra tele energiával. „Úgy érzem, éveket pazaroltam el a kezeletlen inzulinrezisztencia miatt. Mintha kicseréltek volna azóta, hogy elkezdtem az életmódváltást. Sokkal több energiám van a hétköznapokban, a munkámra jobban tudok koncentrálni és az emberi kapcsolataimban is javulást vettem észre, hiszen nem ül egy furcsa köd az agyamon egyfolytában, vidámabb, nyitottabb és figyelmesebb lettem a barátaimmal is. Ha belegondolok, a legjobb dolog, ami történhetett velem, hogy megkaptam a diagnózist, mert így már tudok tenni az inzulinrezisztencia ellen, és kezembe tudtam venni újra az életemet.”

A 160 grammos diéta:

• Dietetikus a 160 g szénhidrát diétáról: „Az elszabadult hajóágyú esete”
• Így változtatta meg az életemet a 160 grammos diéta
• Ezt teszi napi 160 gramm szénhidrát a testünkkel