Felvette első transznemű angyalát a Victoria’s Secret

Megyeri Nikolett | 2019. Augusztus 06.
A szexista marketingigazgató pedig nyugdíjba vonul. Ami késett, az eljött.

Úgy tűnik, a Victoria’s Secret kezd magához térni és felvenni a fordulatszámot a divatiparban egyébként már évek óta érvényes trendekkel. A márka történetében először ugyanis egy transznemű modellt is beválasztottak angyalaik közé, Valentina Sampaio személyében. A 22 éves brazil szépség a márka PINK termékskálájának új kampányarca lesz. 2017-ben egyébként ő volt a Vogue első transznemű címlaplánya is.

Mint emlékezetes, tavaly jókora botrányt kavart, amikor Ed Razek, a Victoria’s Secret marketingvezetője a Vogue-nak adott interjújában leszögezte, hogy plus size modelleknek és transszexuálisoknak nincs helyük a márkánál. A kirekesztő hozzáállás nagyon nem jött be a cégnek, tavalyi divatbemutatójukat az Egyesült Államokban mindössze 3,27 millióan nézték a tévében, ami a legalacsonyabb nézettség volt a show történetében. Május közepén aztán kiderült, hogy a televízió többé nem is sugározza majd a show-t.

Valentina Sampaio (Getty Images)

A legfrissebb lapértesülések szerint ráadásul egy másik jelentős és üdítő változás is várható a Victoria’s Secretnél, nevezetesen, hogy a tavalyi botrányért, illetve a meglehetősen elavult, homogenizált és szexista márkaképért felelős Ed Razek elhagyja a márkát, illetve anyavállalatát, az L Brandset, és nyugdíjba vonul. 

Innen már csak felfelé…

via

Exit mobile version