Ez a póló nagyobb tévedés, mint Donatella Versace arca

nlc | 2019. Augusztus 12.
A márka egyik kínai nagykövete azonnal szerződést bontott a divatházzal.

Országok és hozzájuk tartozó városok nevei szerepelnek a Versace egyik új pólóján, legalábbis a divatház tervezőinek szándéka szerint. A dizájn azonban két, igencsak kínos hibát is tartalmaz, ugyanis Makaót és Hongkongot is önálló országként tünteti fel. Valójában azonban ezek különleges közigazgatási területek, melyek az egy ország – két rendszer elv alapján nagy fokú autonómiával rendelkeznek, és saját alaptörvényük is van, ám ettől még Kínához tartoznak.

(Forrás: Weibo)

A tévedés miatt a márka egyik kínai nagykövete, Yang Mi énekes-színésznő bejelentette, hogy felmondja szerződését a divatházzal.

„Kína területi integritása és szuverenitása minden esetben szent és sérthetetlen. A Kínai Népköztársaság nevében és mint Yang Mi, a Kínai Népköztársaság állampolgára, mélységesen meg vagyok sértve” – fogalmazott közleményében a híresség.

Donatella Versace (Getty Images)

Donatella Versace nyilvánosan elnézést kért a hibáért, és bejelentette, hogy a szóban forgó pólót már nem kapni, még júliusban visszahívták.

via

Exit mobile version