Erre is jók a leselejtezett ágyneműk

nlc | 2020. Május 06.
Két holland tervező Budapesten találta ki, majd Berlinben meg is valósította az ötletét a szállodák használt ágyneműinek újrahasznosítására.

Eugenie Haitsma holland dizájner egy londoni szállodában dolgozó barátjától tudta meg, hogy a luxushotelek a legkisebb lyuk, szakadás vagy folt miatt is szemétre dobják az egyébként drága, minőségi anyagokból, például egyiptomi pamutból készült ágyneműiket. A Berlinben élő tervező ezek után gondolkodni kezdett, hogyan lehetne újrahasznosítani ezeket az ágyneműket.

Tavaly nyáron Haitsma Budapesten találkozott egy másik tervezővel, Johannes Offerhausszal és egy buliba tartva ugrott be nekik, hogy a leselejtezett ágyneműkből ingeket lehetne varrni. 

Nem mondanád meg, miből készültek az ingek (Fotó: Archivist Studio)

Alapanyag van bőven, ugyanis a szállodák örülnek, ha megszabadulhatnak a számukra már feleslegessé vált ágyneműktől. A lepedőket és huzatokat a divatcég kitisztíttatja, majd Romániába szállítják, ahol egy családi vállalkozásban működő varrodában készítik el belőlük a fehér ingeket.

A kollekció jelenleg négyféle modellből áll, egy klasszikus férfi ingből és három különféle szabású női ingből, melyeket 140-160 euróért (nagyjából 50-55 ezer forintért) árulnak. A jövőben további ingekkel, blúzokkal illetve ingruhákkal szeretnék bővíteni a kínálatot.

via

(Nyitókép: Jes2ufoto / Alamy / Alamy / Profimedia)

Még több újrahasznosítás:

Exit mobile version