Elfelejthetjük a népi bölcsességet, már nem Sándor, József és Benedek hozzák a meleget

nlc | 2021. Március 18.
A népi bölcsesség, amely szerint Sándor, József és Benedek hozza a meleget, egyre ritkábban jön be az éghajlatváltozás miatt.

Az elmúlt években március közepét követően a szeszélyesebb időjárási viszonyok voltak a jellemzőek – írta Kis Anna meteorológus csütörtöki, Sándor-napon közzétett, Már nem Sándor, József és Benedek hozzák a meleget című cikkében.

A Másfélfok – Éghajlatváltozás közérthetően oldalon a meteorológus ismerteti: természetes folyamat, hogy a Sándor, József és Benedek névnapok környékén melegszik az idő, hiszen ekkorra tehető a tavaszi napéjegyenlőség, azaz a csillagászati tavasz kezdete. A korábbi évtizedekben még 80-100 százalékos biztonsággal igaz volt népi bölcsesség, az ezredforduló óta viszont már jóval kisebb, 50-70 százalékos arányban vált be.

A március közepi felmelegedés azért is volt kisebb mértékű az utóbbi évtizedben, mivel március elején már eleve melegebb volt a korábbi években megszokotthoz képest. A tavaszkezdet eltolódásával a hónap végi hőmérsékletek pedig már csak kisebb mértékben emelkedtek.

Kis Anna kitért arra is, hogy az elmúlt harminc évben egyértelműen csökkent a fagyos, azaz az olyan napok száma, amikor a minimumhőmérséklet 0 fok alá csökkent. Az általánosan melegedő tendencia ellenére a hideggel kapcsolatos hőmérsékleti indexek elemzése is alátámasztja, hogy az éghajlatváltozás nemcsak egyszerűen magasabb átlaghőmérsékletekkel jár, hanem a hőmérsékleti szélsőségek megváltozásával is.

(MTI)

A klímaváltozás hatása a tavaszra:

Exit mobile version