Rusvai Miklós még várna a nyitással

B.Esz. | 2021. Április 07.
Rusvai Miklós a szennyvízvizsgálatok eredményeihez, valamint a járványadatokhoz igazítaná az enyhítések megkezdését.

Rusvai Miklós szerint már túl vagyunk a nehezén, a harmadik hullám csúcsán. A virológus az ATV Start című műsorának vendégeként kifejtette: március 26. és április 1. között tetőzött a fertőzöttek, a kórházban ápoltak, a lélegeztetőgépen lévők, majd pedig az elhunytak száma – számolt be róla az atv.hu.

Rusvai Miklós egy vakcinákról szóló tájékoztató videóban (Forrás: YouTube)

Rusvai Miklós ugyanakkor úgy véli: kockázatos a kormány nyitási terve, mely szerint amint a beoltottak száma eléri a 2,5 milliót, megkezdődhet a nyitás. A virológus még várna, és inkább a szennyvízvizsgálatok eredményeihez, valamint a járványadatokhoz (fertőzöttek, kórházban ápoltak, a lélegeztetőgépen lévők és elhunytak száma) igazítaná az enyhítések megkezdését.

Rusvai Miklós elárulta, hogyan reagál az oltásra a brit mutáns mutánsa

Rusvai szerint, ha április 19-én megnyitnak az iskolák, annak hatásai – ha lesznek – majd a május eleji járványadatokban mutatkoznak meg. Véleménye szerint ugyanakkor az átoltottsági arányok miatt maximum a csökkenés rövid megtorpanására lehet majd számítani, növekedésre nem.

A részletes, nyitási intézkedések között erre lehet számítani:

A hivatalos koronavírus oldal szerint 1890 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 691 743 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 170 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 22 098 főre emelkedett. 

A virológus abban bízik, hogy nyárra már a 18 év alattiak számra is lesznek bevizsgált, megbízható oltóanyagok. Az év végére, vagy a jövő év elejére pedig már koronavírus elleni gyógyszer is rendelkezésre állhat. Mindemellett úgy gondolja, a koronavírus ellen is rendszeresen fel kell majd venni az oltást, ugyanakkor úgy véli: az idő múlásával ezt egyre kevesebben fogják megtenni.

Legfrissebb híreink a vakcinákról

Exit mobile version