A giccs piros sapkát visel – Kertitörpe-történelem az ókori Rómától Amelie csodálatos életéig

A kerti törpe olyan tárgy, amellyel kapcsolatban nehéz közömbösnek maradni. Bár leggyakrabban egyszerűen az ordenáré giccsre asszociálunk róla, meglepően fordulatos történelme van és a maga módján része a kultúrának.

Termékenység és groteszk

A kerti törpék története egészen az ókori Rómáig vezethető vissza, igaz, akkoriban még nagyon másképp néztek ki, mint manapság: istenségeket ábrázoló szobrok voltak ugyanis, melyekről úgy tartották, megvédik a kertet a gonosz szellemektől és biztosítják a bőséges termést. Bár bőven volt miből választani, az összes istenség közül e tekintetben messze a legnépszerűbb a görög mitológiából származó Priaposz, a termékenység, a szőlő, és a kertészkedés istene volt, akit jellegzetes módon, jókora, merev fallosszal, vagy csak önmagában falloszként ábrázoltak.  

A törpéket, mint varázslatos képességekkel rendelkező lényeket elsőként a reneszánsz idején a neves svájci alkimista, Paracelsus írta le. Megfogalmazása szerint a törpék „parányi, két hüvelyk magasságú alakok, akik nem szeretnek az emberekkel vegyülni”. Ennek szellemében csak éjjelente merészkednek elő, hogy segítsék a növények fejlődését. Ebben az időszakban elsősorban a tehetős emberek kertjeiben helyeztek el nagyjából 1 méter magas, kőből vagy kerámiából készült, rikító színekkel festett figurákat, melyek általában úgynevezett gobbikat, vagyis groteszk gnómokat ábrázoltak. A szobrocskákat gyakran Jacques Callot francia grafikus 21 képből álló rézkarc-sorozatának alakjairól mintázták.

Piros sapka, fehér szakáll

Az 1700-as évek végére a kerti törpék népszerű kerti kiegészítőkké váltak, elsősorban Svájcban és Németországban. Az első, a mai verziókhoz hasonló küllemű kerti törpéket – melyek már az ikonikus piros sapkát és fehér szakállat viselték – Philip Griebel német szobrász készítette el az 1840-es években. Az ezt követő évtizedben a törpeszobrok Franciaországban és Lengyelországban is egyre felkapottabbak lettek, majd Sir Charles Isham Nagy-Britanniában is meghonosította őket. A neves földbirtokos és kertész Griebeltől vásárolt terrakotta kerti törpéket állított ki northamptoni kastélya kertjében, melyek a birtok elnevezése, Lamport Hall után a Lampy nevet kapták. A törpék közül ma is őriznek egyet Lamport Hallban, mégpedig 1 millió angol fontra biztosítva.

Az 19. század második felében Németország-szerte számtalan vállalkozás állt rá a keresett árucikké vált kerti törpék gyártására, a Griebel manufaktúra azonban megőrizte hírnevét és a mai napig is létezik.

A 20. század elején egy különc angol ügyvéd és botanikus, Sir Frank Crisp tett kiemelkedően sokat a kerti törpék népszerűsítésért: a férfi az Egyesült Királyság egyik legjelentősebb kertitörpe-gyűjteményével rendelkezett, birtokát, a Friar Parkot pedig hetente egyszer a nyilvánosság előtt is megnyitotta. A világ minden tájáról érkezett látogatók közül sokan itt találkoztak először kerti törpékkel. 

Háborúk és popkultúra

Az első világháború idején a kerti törpék népszerűsége meredeken visszaesett, hiszen érthető okokból sem érdemi igény nem mutatkozott rájuk, sem pedig a gyártásukhoz szükséges anyagok és kapacitás nem állt rendelkezésre. A nagy visszatérést – és egyben a belépőt a popkultúrába – aztán az 1937-ben bemutatott Hófehérke és a hét törpe című Disney-rajzfilm jelentette, melyben a törpéket elég egyértelműen a hagyományos kerti törpékről mintázták, persze jó adag Disney-mázzal leöntve. Ekkor átmenetileg újra megnőtt a kereslet – elsősorban a „Disneysített” – kerti törpék iránt, ám a második világháború kitörése újra visszavetette azt, hiszen a német gyárak a hadiipar szolgálatába álltak.

Az 1950-es évek vége felé a kerti törpék aztán lassacskán elkezdtek újra divatba jönni, ám az igényes kivitelű, kézműves változatokat egyre inkább felváltották az olcsóbb, tömeggyártott műanyag verziók. A figurák ebből adódóan elvesztették megmaradt renoméjukat és azokat egyre inkább a giccsel és a gagyival azonosították. 

1970-ben George Harrison vásárolta meg Sir Frank Crisp egykori birtokát, a Friar Parkot. A zenész Ballad of Sir Frankie Crisp című dalával állított emléket az egykori tulajdonosnak – aki ezt vélhetőleg imádta volna –, All things Must Pass című szólólemeze borítóján pedig a Crisp-féle kertitörpe-gyűjtemény négy darabjának társaságában pózolt. A kertitörpék groteszk mivolta, valamint létszáma alapján az a következtetés volt levonható, hogy a zenész ily módon akarta kifejezni a Beatlestől való függetlenné válását.

1977-ben Henry Sunderland új-zélandi művész magával vitte két kerti törpéjét, Harryt és Charlie-t antarktiszi utazására, ahol fényképeket is készített róluk. Az ötlet alapján az 1990-es években, Franciaországban megalakult a Kerti Törpe Felszabadítási Mozgalom, melynek tagjai kerti törpéket loptak, majd azokat turistalátványosságokhoz utaztatták, ott lefotózták őket és a fényképeket elküldték a tulajdonosnak. Egyes figurákat később visszaszolgáltattak, másokat viszont összegyűjtöttek és egészen váratlan helyeken állították fel azokat. A tulajdonosok egy része azonban egyáltalán nem tartotta viccesnek, hogy a kertjéből eltulajdonították a törpéket és feljelentést tett a csoport tagjai ellen. Az eredeti „kertitörpe-felszabadítókat” végül a hatóságok leleplezték és megbírságolták. A mozgalom azonban mégsem merült feledésbe, köszönhetően az Amélie csodálatos élete című filmnek, melyben a főhős egy stewardess barátnője segítségével az édesapja nagy becsben tartott kerti törpéjét küldte világ körüli útra. A 2001-ben bemutatott, ikonikus mozi új lendületet adott nem csupán az utazó kerti törpe pranknek, de a figurák divatjának is. 

Rajongók és gnomofóbok

A tradicionális kerti törpék esetében három dolog biztos: férfiak, piros, csúcsos sapkát és fehér szakállat viselnek.  A legtipikusabb figurák valamilyen kerti munkát végeznek – kezükben például ásó vagy öntözőkanna van –, vagy pihennek, pipáznak, esetleg hangszeren zenélnek. A hagyományos változatok mellé persze az idők folyamán becsatlakoztak más alakok is, például nőnemű és gyerek, vagy épp ismert emberekről mintázott kerti törpék, valamint állatok, jellemzően békák, sünök, mókusok, nyulak és libák. A figurák kétségkívül giccses felhanggal ugyan, de világszerte divatosak, méghozzá nem csupán kerti, de akár lakásdekorációként is. Máig is Németországban számítanak azonban messze a legfelkapottabbnak.

A kerti törpék esztétikája, mint olyan, kétségkívül minimum megkérdőjelezhető, ám jócskán akadnak olyanok, akik egyenesen hidegrázást kapnak már a látványuktól is: ők a gnomofóbok. Az elnevezés Angliából származik, ahol jókora vitát kavart, hogy a szigetország és egyben a világ legrangosabb kertészeti seregszemléjén, a Chelsea Virágkiállításon engedélyezzék-e a kerti törpék használatát. A Brit Királyi Kertészeti Társaság  sokáig következetesen kitiltotta a figurákat a patinás eseményről, 2013-ban azonban a tilalmat feloldották. A gnomofóbok legnagyobb szörnyülködésére.

És hogy ki a kerti törpék legeslegnagyobb rajongója a földkerekségen? Kétségkívül Ann Atkin. A devoni művész egyetemista kora óta gyűjti a kerti törpéket, és a Guinness Rekordok Könyve szerint jelenleg az övé a világ legnagyobb, hivatalosan 2042 darabból álló kertitörpe-kollekciója. A figurákat 1979 óta a West Putfordban található, 4 hektáros Gnome Reserve-ben állítja ki, ahol márciustól októberig bárki megmerítkezhet a seregnyi kerti törpe jelenléte nyújtotta, sajátos élményben. 

A kiállítási darabok létszáma persze szinte folyamatosan változik, ugyanis a nyolcvanas éveiben járó Atkin továbbra is fáradhatatlanul gyűjti őket, de a „kertitörpe-felszabadítók” sem tétlenkednek, és rendszeresen szöktetnek figurákat a rezervátumból.

Ízléses kerti dekorációk

• 7 természet ihlette dekor a kertedbe
• Filléres dekorációs ötletek a kertben
• 12 ötlet, amivel feldobhatod a kerítést