Ez történik, ha az AstraZeneca után Pfizerrel oltanak be valakit

Farkas E. Lina | 2021. Június 29.
Az eredmények biztatóak.

Az AstraZeneca– és a Pfizer-vakcina dózisainak keverése „erős immunválaszt vált ki” a koronavírussal szemben egy új kutatás szerint. A kutatásban a Pfizer után adott AstraZeneca vagy az AstraZeneca után beadott Pfizer-vakcina egyaránt magas koncentrációjú antitestválaszt váltott ki a páciensekben, ha a két dózis bedása között négy hét telt el. Az eredmények nagyobb rugalmasságra adnak lehetőséget, az oltakozóknak nem kell az először beadott vakcinára várniuk, hanem a másikat is megkaphatják második oltásként, ha az hamarabb áll rendelkezésre, írja Hvg.

A kutatást végző Matthew Snape oxfordi professzor kiemelte, hogy a négy hét különbséggel adott két különböző oltás olyan immunválaszt váltott ki, amely „meghaladja az AstraZeneca-vakcina standard ütemterve szerint meghatározott küszöbértéket.

A cikkből az is kiderül, hogy az Oxfordi Egyetem által végzett Com-COV kutatásból az is kiderült, hogy a vakcinák beadásának sorrendje is számít. Kiderült, az AstraZeneca után beadott Pfizer erősebb antitestválaszt és T-sejt-választ váltott ki (A T-sejtek fontos szerepet játszanak az antitesttermelésben és annak fenntartásában), mint a Pfizer után beadott AstraZeneca. Ugyanakkor mindkét verzió erősebb antitestválaszt váltott ki, mint a magas hatékonyságú, standard két dózisú AstraZeneca-oltás. A legmagasabb antitestválaszt a két dózisban beadott Pfizer-vakcina váltotta ki, a legmagasabb T-sejt-választ pedig az AstraZenecát követő Pfizer-kombináció.

Fotó: Getty Images

Kapcsolódó

Exit mobile version