Fontos előadást rendez Vecsei H. Miklós, nagy fába vágta a fejszéjét

nlc | 2022. November 10.
Nem akarom címmel rendez zenés életmű-előadást Nemes Nagy Ágnes életművéből Vecsei H. Miklós.

Száz éve született Nemes Nagy Ágnes, a Petőfi Kulturális Ügynökség pedig egész éves centenáriumot hirdetett 2022 elején. Ennek kiemelt eseménye lesz a november 11-i gálaest a MOM Kulturális Központban, amelynek fókuszában a Kossuth-díjas költő életműve, személye áll.

Az est vendégei személyes kapcsolódásaikba avatják be a közönséget: kiderül, melyik vers áll a legközelebb Beck Zoltánhoz, hogyan találkozik egy Nemes Nagy-művel színművészként Udvaros Dorottya, mit adott ez az „objektív költészet” Grecsó Krisztiánnak, vagy hogyan hat Nemes Nagy költészete Gergely Ágnes költőre.

Ugyanezen az estén lesz a budapesti bemutatója a Vecsei H. Miklós által rendezett Nem akarom című, zenére fogalmazott életmű-előadásnak is, amely szintén a 100 éve született Nemes Nagy Ágnes előtt tiszteleg.

Fotó: Olajos Piroska

„Egy költő életét úgy színpadra vinni, hogy közben párhuzamosan követjük az életművét, az egyik legszebb alkotói folyamat. Az utóbbi években számos költő munkásságával foglalkoztunk, de Nemes Nagy Ágnes az első női szerző, akivel azonosulni próbáltam. Nagyon fontos, magamon túlmutató munka volt. Ráadásul ez az első eset, hogy nem magam választottam ki, kinek az életművével foglalkozom, hanem felkértek egy feladatra. Így hát úgy álltam neki, mintha egy teljesen ismeretlen személlyel találkoznék, és ismerkednék” – mesélt az alkotási folyamatról Vecsei, aki elárulta, több párhuzamot is felfedezett önmaga és a 100 esztendeje született költőóriás személyisége között.

Hiába volt több társaság középpontja és szenvedélyes vitapartner, van a verseiben valami állandó, csendes magány, olyan érzést közvetít, mintha a legnagyobb boldogság közepette sem találná a helyét a világban. Véleményem szerint ez mostanra újra generációs érzés, tehát ennek kapcsán is megfoghatjuk az ő kezét. Szerencsés helyzet, amikor az életmű túlmutat az alkotók szándékán és utat tör magának egy-egy, előre nem tervezett téma az estébe. Hasonló ez ahhoz, mint amikor meg vagyunk győződve a saját valóságunkról, és aztán találkozunk egy verssel, vagy magával a költészettel és megérezzük, hogy az sokkal valóságosabb, mint az a világ, amiben élünk, mint a minket körülvevő hírek.

A Gálaesten debütál majd élőben a népszerű hazai énekesnő, Takács Dorina / Дeva (Deva) Nemes Nagy Ágnes versfeldolgozása is, aki A kerti tó című verset zenésítette meg. 

Exit mobile version