70 felett is bevállalósan öltözködik a Csengetett, Mylord? Ivyja, Su Pollard

M. N. | 2024. Február 07.
A 74 éves színésznőből a mai napig is csak úgy árad az energia, a vagányság és a bohémság. Öröm ránézni!

Su Pollard 1988-ban, illetve 1990 és 1993 között alakította a cselédlány, Ivy Teasdale szerepét a Csengetett, Mylord? című komédiasorozatban. Ma is ebből a szerepéből emlékszünk rá a legtöbbet, azonban a brit színésznő, aki immár fél évszázados pályafutást tudhat maga mögött, számtalan színpadi és televíziós produkcióban szerepelt és a mai napig is aktívan dolgozik. 

Tavaly novemberben töltötte be a 74. életévét, ám köszöni szépen, nem hajlandó megöregedni. Egész életében az eklektikus öltözködési stílust részesítette előnyben és ezen máig sem változtatott. Sőt! 70 felett még bevállalósabb, mint valaha. Imádja a tollakat, az élénk színeket, a csillogást, a különleges fejdíszeket és bőséges gyűjteménye van figurás táskákból is. Mindent is felvesz és olyan összeállításokat is képes stílusosan, elképesztő kisugárzással viselni, amik valószínűleg csak nagyon keveseknek állnának jól rajta kívül. Árad belőle a vagányság, a bohémság és az életöröm. Az alábbi galériában megnézheted a legütősebb outfitjeit az elmúlt évekből. 

Su Pollard öltözködési stílusa

Egy jótékonysági gálán 2023 nyarán (Fotó: Jeff Moore/PA Images via Getty Images)

Su Pollard öltözködési stílusa

2023 áprilisában a The Pantomime Awards díjátadón (Fotó: Dave Benett/Getty Images)

Su Pollard öltözködési stílusa

2023 áprilisában egy színházi bemutatóra tartva (Fotó: Profimedia)

Su Pollard öltözködési stílusa

A különleges táskákat is imádja (Fotó: Jack Hall/Getty Images)

Su Pollard öltözködési stílusa

2019-ben egy partin (Fotó: Keith Mayhew/SOPA Images/LightRocket via Getty Images)

Su Pollard öltözködési stílusa

A Groan Ups című színdarab bemutatóján 2019-ben (Fotó: David M. Benett/Dave Benett/Getty Images)

Su Pollard öltözködési stílusa

Ronnie Corbett humorista búcsúztatójára tartva, a Westminster apátság előtt (Fotó: Joe Maher/WireImage)

Su Pollard öltözködési stílusa

Egy jótékonysági bálon Manchesterben (Fotó: Profimedia)

 

Exit mobile version