Elárverezi használt mellimplantátumait az influenszer

nlc | 2024. Augusztus 28.
A brazil nő felajánlotta követőinek, hogy megvásárolhatják a melléből eltávolított régi implantátumokat. A licit nem is épp alacsony összegről indul.

Használt mellimplantátumaiból szándékozik pénzt csinálni egy brazil modell-influenszer. Debora Peixoto nemrégiben cseréltette nagyobbra a mellimplantátumait, a régieket pedig, melyeket hét éven át viselt, árverésre kínálta fel 654 ezer követővel rendelkező Instagram-oldalán. 

A „relikvia” kikiltási ára 10 000 brazil reál, azaz nagyjából 640 ezer forintnak megfelelő összeg. A nő reméli, hogy az implantátumok minél magasabb áron kelnek el, ugyanis a legutóbbi mellnagyobbító műtéte átszámítva közel 1,2 millió forintba került, és ennek minél nagyobb részét szeretné visszakeresni a licittel.

Debora Peixoto (Fotó: Profimedia)

Állítása szerint miután az operációt követően egy videóban elmondta, hogy hazavitte magával az eltávolított implantátumokat, többektől is kapott ajánlatot, hogy megvásárolnák azt, így merült fel benne az árverés ötlete

„Szívesen teljesítem a rajongók vágyait – fogalmazott Debora. – Elég vad elképzeléseim vannak, hogy mit kezdhetne az aukció nyertese az implantátumokkal. Talán bekeretezi és felakasztja a nappalijába? Alig várom, hogy lássam, mi lesz ezeknek az implantátumoknak a sorsa, és hogyan válnak valaki életének részévé, aki követi és csodálja munkámat.”

via

Exit mobile version