Kitiltották az esküvőről az influenszert, mert túl jól néz ki

nlc | 2024. Szeptember 05.
A menyasszony maga kérte meg az influenszert, hogy inkább maradjon távol az esküvőjétől, mert attól tart, hogy a külsejével magára vonná a figyelmet.

Sabrina Low influenszer azt állítja: azért nem mehet el egy barátja esküvőjére, mivel túlragyogná szépségével az arát.  

„Mindent elterveztem; megvettem a ruhát, kifizettem a fodrászt és a sminkest. Két héttel az esküvő előtt azonban kaptam egy üzenetet a WhatsApp-on, ami mindent megváltoztatott – mesélte a 23 éves nő, akit eredetileg koszorúslánynak is felkértek a ceremóniára. – A menyasszony elmagyarázta, hogy attól tart, hogy túl sok figyelmet vonzanék magamra a karcsú alakommal, és nem lenne jó, ha állandóan mellette lennék az oltárnál. Az esküvőre vásárolt ruha közel 245 fontba került. Pénzt, időt és várakozást fektettem ebbe az eseménybe.”

Sabrina Low (Fotó: Profimedia)

A fiatal nő hozzátette: a kialakult helyzet arra késztetette, hogy elgondolkodjon az igaz barátságról, és arról, hogy mit jelent az, ha a megjelenése, nem pedig az alapján ítélik meg, hogy milyen ember valójában. 

„Elképesztő, hogy az emberek úgy érzik, jogukban áll megítélni valaki más testét anélkül, hogy belegondolnának, milyen hatással lehet ez valakinek az önbecsülésére” – jegyezte meg. 

via

Exit mobile version