Külön business részleg és klasszikusok: megnéztük, mit tud a török ruhamárka, a Koton

Sz.Cs. | 2024. Október 04.
A napokban megnyitott a Koton, a török ruhakánaán a Kökiben, épp ezért ellátogattunk a bevásárlóközpontba, hogy mi is szemügyre vegyük a kínálatot.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, hivatalosan is megnyílt a török ruhamárka, a Koton első üzlete a KÖKI-ben. A bevásárlóközpont leírásában az állt, hogy minőségi divatáruk széles választékával várják a látogatókat. A márka nők, férfiak és gyermekek számára is kínál alkalmi és utcai ruházatot egyaránt, nem is akármilyen mennyiségben: éves szinten mintegy 24 ezer termékvariációval. A Magyarországra frissen betörő török ruhaüzlet felkeltette az érdeklődésünket, ezért ezen az esős pénteken ellátogattunk a bevásárlóközpontba, hogy szemügyre vegyük a kínálatot – na meg persze az árakat is. 

Igazi alapdarabok, ameddig csak a szem ellát 

Az üzlettérbe érkezve egyből szemet szúrt, micsoda rendezettség van a boltban. Őszintén bevallom, én már ettől sokkal komfortosabban éreztem magamat: élére hajtogatott ruhák és pólók, meleg színek és szép dizájn jellemzi az üzlethelyiséget. Először kicsit megilletődve néztem körbe, hiszen nem tudtam, hogy mire számíthatok. Azoknak a táborát erősítem, akik szeretik a letisztult, monokróm színeket és a sportos elegáns megjelenést; állandóan keresem az alapdarabokat, a fekete-fehér pólókat, kötött kardigánokat és bézs pulcsikat, vagyis az aktuális trendek mellett az örök klasszikusokat. Éppen ezért ért meglepetésként, hogy a Kotonban ezekből az alapdarabokból annyi volt, rengeteg volt.

Amikor körbenézünk, az is feltűnő, hogy az üzletben nem viszik túlzásba a színek használatát, bár ez az őszi-téli időszakban nem is akkora baj.

458169966_454208567636357_256775301693036625_n
460520321_1585625549049824_1370285715314021309_n
461571539_730901719210801_973413742363044041_n
458439677_766622235561529_3154364592594352126_n
460654767_556268376962505_9169076398936322332_n

Életében egyszer biztos mindenki megtapasztalta azt az érzést, amikor annyi jó dolgot látunk, hogy el se hisszük. Egy pillanatra engem is elkapott itt ez a flow és azt éreztem, hogy szinte minden kardigánt és pulcsit fel szeretnék próbálni. Rögtön szeretném azt is elmondani, hogy

a ruhák minőségét illetően legfeljebb csak a használat után tudnék messzemenő következtetéseket levonni:

érintésre nem volt velük gond, az árakat tekintve már annál inkább.

Néha olyan érzésem támadt, mintha két különböző boltban lennék egyszerre. Akadtak alapdarabok, amiket egészen jó árban be tudtam volna szerezve – egyszóval lehet igazi kincseket találni -, de voltak olyanok is, amik szerintem drágák voltak és inkább az Inditexes márkák (Zara, Stradivarius stb..) árszabásaihoz hasonlítottak. A kötött pulóverek 5995 forintos ártól kezdődtek, azonban láttam sima kötött kardigánokat 10 ezer forintért is. A blézerek 14-20 ezer, míg a farmernadrágok nagyjából 9-11 ezer forint között mozogtak.

A sport részlegen viszont nagyon baráti árakkal találkoztam. 4-5 ezer forintért már lehetett kapni pólókat is leggingseket, aminek nemcsak a színe, hanem az anyaga is tetszett. 

Külön business részleg és klasszikusok

Számomra mindig kihívást jelent megtalálni azokat az egyszerű, mégis elegáns darabokat, amiket fel tudok venni egy konferenciára, üzleti vacsorára, vagy csak szimplán az irodába. Nagyon szimpatikus volt, hogy a boltban létrehoztak egy külön business részleget, ahol pontosan ilyen célokra ajánlanak. Tetszett, hogy sok egymáshoz passzoló szettet kínáltak; ilyen volt például egy örök klasszikus is, a kockás blézer-szoknya kombó, habár meg kell jegyeznem, hogy ennek az ára is borsos volt. A képen látható összeállításban ugyanis csak a blézer 15 ezer forintba került volna.

461701784_1058262895839678_2191228107173652085_n
IMG_6419 (1)
IMG_6421 (1)
IMG_6420
IMG_6425
IMG_6417 (1)

Igazi kincsek a gyerekrészlegen

A gyerekrészlegen az árfekvés már jóval barátibb volt, ugyanis 2-3 ezer forintért lehetett kapni melegítőfelsőket, nadrágokat, pólókat. Nagyon cuki összeállításokat láttam és érzésre is minőségi darabokat. 

461499382_850056933978627_2255421811177928267_n
458727759_1059351635977175_2323099679182955445_n
461597280_545107481215465_2730366203848690964_n
458804800_855504926414053_6402105888473702870_n
459185701_1231120751459023_3191671162276535110_n

A férfi részleg már jóval kisebb volt, de ők is találhatnak gyöngyszemeket 

Ahogy az ilyen üzletekben már megszokhattuk, a férfi részleg mindig kisebb (itt is), ezzel együtt ők sem maradtak ki a jóból, hiszen rengeteg alapdarabot találhatnak az üzletben.

Ezen a részlegen számomra hatványozottabb volt az “árkavalkád”:

a férfi farmernadrágok ára hasonlóan a nőihez nagyjából 9-10 ezer forint között mozogtak. A sportruházat szintén jó árban volt, hiszen 3-4 ezer forintért már lehetett találni pólókat. A pulcsik 6995 forinttól kaphatóak, míg az ingek 7-9 ezer forint között elérhetőek. Ennek ellenére láttam olyan kabátot, ami kicsit eltér ettől az árfekvéstől és 36 ezer forintért szerezhető be. 

461507139_840808894789195_6596970809188471802_n
460010690_508616658730046_7216566064862247717_n
461752161_505193559028531_8184150021763059677_n
Exit mobile version