Tóth Vera felhagyott az ivással

nlc | 2011. Június 29.
Tóth Vera bevallotta: nagyon szeretett bulizni, és ilyenkor inni is, de befejezte a piálós életmódot, és mostantól egészségesen él majd.

 

Tóth Vera felismerhetetlen lett – fotó

 Még több sztárhír, itt!

Két évvel ezelőtt Tóth Vera megdöbbentő fotókkal sokkolta ismerőseit az egyik internetes közösségi portálon. Abban az időben gyakran fogyasztott alkoholt az akkoriban lelki válságba került megasztár – írta meg a Bors.

– Már nem iszom alkoholt, egy hónapja egy kortyot sem – jelentette ki lapunknak Vera. – Utoljára a Nagy Duett-bulin ittam, most már csak a cigire kéne figyelnem. Nem járok szórakozni sem, legfeljebb koncertekre, ahol csak alkoholmentes italokat, főként vizet fogyasztok – újságolta hazánk első megasztárja, aki az életmódváltásnak köszönhetően kiegyensúlyozottabb, mint valaha.

Reméljük, ezzel is példát mutat a fiataloknak sokak által kedvelt énekesnő.

 

Exit mobile version