Stohlt nem vehetik vissza a Nemzetibe

nlc | 2012. Március 06.
Stohl büntetett előélete miatt a színház vezetője, Alföldi Róbert egyelőre nem adhat biztos állást a frissen szabadult színésznek. A priusza miatt közalkalmazotti státuszba ugyanis nem veheti vissza – írja a Bors.
Stohlt nem vehetik vissza a Nemzetibe

Bár a családja már hétfőn visszakapta Stohl Andrást, a kollégáinak azonban még várniuk kell, hogy visszatérhessen a Nemzeti Színházba. A teátrum vezetője, Alföldi Róbert ugyanis egyelőre nem fogadhatja vissza a társulatába a színészt, jogszabály tiltja ugyanis, hogy felvegye közalkalmazottnak a priuszos Stohlt, aki pedig minél előbb munkába akar állni. A társulatba való felvételhez közalkalmazotti státusz kellene, ehhez viszont erkölcsi bizonyítványra van szükség. Jelen pillanatban a kiszabadult színész ugyanis büntetett előéletűnek számít. A Bors szerint Stohl vállalkozóként, megbízással vagy egyéb módon persze felléphet a Nemzeti Színházban, ahol több szerep is várja, a társulatnak azonban mindaddig nem lehet a tagja, míg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesül.

Az öt hónap után szabadult színész fóti otthonához egyébként egy biztonsági cég több terepjárója is érkezett, mivel Stohlt korábban megfenyegették (pl. autóját leköpték, felmásztak a házának a kerítésére, fenyegető üzeneteket kapott) – állítja a Blikk. A bulvárlap úgy tudja, hogy a színész a lefoglalt vadászfegyvereit is visszakaphatja, csupán az igényt szükséges benyújtania ehhez. 

Exit mobile version