Rékasi Károlyt a baleseti sebészeten látták el, mert hirtelen dühkitörésének egy asztal és a keze látta kárát – írja a Bors. „Volt hasonló élményem üveglappal is, most egy asztal került az utamba – mondta a színész, akinek a jobb kézfeje sérült meg. – Azért kaptam egy levehető rögzítőkötést, mert a Barátok köztben nem lehetne hirtelen megmagyarázni a gipszet. Ahogy közeledik a premier, nő bennem a feszültség. Szembesültem a hiányosságaimmal, és ez lett az eredménye. Szoktam ilyenekhez folyamodni, de igyekszem másokat nem megsérteni, magamon vezetem le a feszültséget. Ilyen vagyok, ez lett a vége” – mondta a színész, aki ezzel a balesettel saját születésnapját is elrontotta. „Nem nagyon szoktam ünnepelni a születésnapomat. Már régóta terveztem, hogy ezen a napon éjféltől körbebiciklizem a Balatont. Bekészítettem a kerékpárt is, úgy volt, hogy kocsiba ülök, s indulok, de előtte otthon próbára tettem magam. Sajnos fékezni sem tudtam, annyira fájt a kezem” – mesélte a színész.
A Rékasi Károlyról és Détár Enikőről készült képgalériánkat itt megnézheted:
Közeleg az Aranyember premierje, Rékasi Károly pedig egyre feszültebb.
Titkod van, amit nincs kivel megbeszélned? Kíváncsi vagy, mások mit rejtegetnek? Már mobilon is könnyen, gyorsan írhatsz-olvashatsz anonim módon a Megsúgom oldalon!