Kampánydal lett Radics Gigi slágeréből – videó

Z.A. | 2014. Április 24.
Radics Gigi Vadonatúj érzés című sikere a Meglepetés legújabb tévékampányában is felcsendül.

Amióta megnyerte a Megasztár hatodik szériáját, szépen ível felfelé Radics Gigi karrierje. Már megjárta Los Angelest, elindult az Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatóján, részt vett A Nagy Duettben, most pedig annak a magazinnak a kampányfilmjében csendül fel a hangja, amelyikben életében először szerepelt címlapon.

“Boldog vagyok, hogy az én slágerem hallható a Meglepetés reklámjában, mivel személyes emlékem is fűződik a női magazinhoz. Még meg sem nyertem a Megasztárt, de már címlapon szerepeltem náluk, mivel az olvasók kíváncsiak voltak rám. Ez volt életem első címlapfotózása, és tizenhat évesen számomra ez egy rendkívüli esemény volt. Éreztem, hogy valami új és különleges dolog kezdődik az életemben, nagyot fordul velem a világ” – mesélte az énekesnő, aki elárulta, mit szeretne üzenni dalával. “A Vadonatúj érzés című szám volt az első slágerem a Megasztár-győzelem után. A dal arról szól, hogy egy váratlan ünnep bearanyozza az életemet, és ezt megosztom másokkal is, mert nem lehet, hogy a valóra vált álom egyedül csak az enyém legyen. Kívánom, hogy a Meglepetés olvasóinak legalább annyi váratlan örömük legyen az életben, mint amennyi nekem megadatott az elmúlt években” – tette hozzá Gigi.

A kampányfilmet most nálunk is megnézheted:

 

 

Exit mobile version