Az egykori VV-s, Seherezádé világuralomra tört

Z.A. | 2014. November 07.
A Való Világ ötödik szériájában szereplő társai közül szinte ő az egyetlen, aki meg tudta lovagolni a gyorsan jött ismertséget. DJ-ként már bejárta a fél világot, sikeréhez külseje is nagymértékben hozzájárul.

Tavaly már lepipálta Paris Hiltont is, aki jó dolgában (és unalmában), már nem tudta, mihez kezdjen magával, úgyhogy a bebukott énekesi karrier után úgy döntött, dj-ként is kipróbálja magát. A World’s Sexiest Model Dj szavazásán akkor az unatkozó örököst csak a negyediknek, míg a VV5 reality sztárjából dj-vé avanzsált Seherezádét harmadiknak választották. Most pedig itt az újabb elismerés – már, ami a külsejét illeti. Egy internetes portál ugyanis a világ legszexibb lemezlovasának választotta a magyar lányt.

Fotó: Dj Seherezádé Facebook oldala

“Úristen… Most tudtam meg, hogy 2014 legszexibb Djane-jének választottak. Nagyon szépen köszönöm srácok. Boldog vagyok, hogy élvezitek a bulijaimat, turnéimat. Ígérem, továbbra is a legjobb formámat nyújtom majd nektek” – tudatta mindezt angolul rajongói oldalán Sehi, aki eszerint kicsit félreértelmezte a dolgokat, ugyanis nem a munkásságát, hanem a külsejét díjazták. Bár kétségkívül lemezlovasként sem utolsó, sőt nemrégiben kiderült, hogy az egykori villalakó igazi multitalentum.

Exit mobile version