Wolf Kati 34 éves slágerét újra előadta

nlc | 2015. Október 19.
Hétévesen énekelte el először, és mindenki a korosztályából vele dalolja ma is ezt a filmzenét. Wolf Katitól most így hangzik a régi dal.

Az, hogy a Vuk című rajzfilm után megjelent kislemezem Wolf Kati énekli a főcímdalt, azt már az X-Faktor óta tudjuk. Most azonban meghallgathatjuk, milyen a 41 éves énekesnő hangján ugyanez a dal.

“Hétévesen énekeltem először” – mondta az énekesnő, aki akkor már rutinos előadónak számított, mivel rendszeresen voltak zongora-előadásai.

Sajnos az nem derült ki, hogy Wolf Kati mikor énekelte el a Vukot utoljára, de az biztos, hogy az elmúlt 34 évben bőven volt rá alkalma. Mi például még élénken emlékszünk a februári előadásra:

Egy kis emlékeztető, hogy milyen volt Wolf Kati előadása 7 évesen

 

Exit mobile version