Hiába menetelt és ért el sikert a tehetségkutatóban, hiába dicsérte meg nyilvánosan az egyik dalának feldolgozásáért Leonard Cohen, és hiába vannak a mai napig fellépései, Gergő úgy érezte, semmit sem tud a zenéről. Baricz Gergő első útja az X-Faktor után egyből a Kőbányai Zenei Stúdióba vezetett, ahol még a zenetörténetet is úgy tömi magába, mint más a desszertet. Ennek ellenére mégis azt tervezi, hogy háttérbe vonul egy időre.
“Sosem tanultam énekelni, s ez mindig is zavart, ami görcsösségbe csapott át. Elegem lett abból, hogy nem tudok úgy előadni egy dalt, hogy közben ne azon rágódnék, tudtam volna jobbat is, ha beszélem a zene nyelvét. Most már bátran kijelenthetem: megszerettem a zenét. A zongora nem az erősségem, folyamatosan megküzdök vele, de azért azt sem adom fel, szükségem van mindenre, amitől egyszer azt érezhetem, szabadon, görcsösség nélkül énekelek. Jövőre vége a sulinak, és én szépen kivonom magam a forgalomból egy időre, hogy a sok információt, tudást a helyére tegyem.”
Baricz Gergő azért a meghívásoknak is eleget tesz, december 21-én például a Papp László Sportarénában lép fel egy új dallal a Vasovski Symphonic koncerten.
“Azt mondják, a zenekedvelő közönségnek nem lehet újat mutatni. Nos, ez mégis új lesz, mert itthon még nem volt arra példa, hogy a DJ keverte dalokat egy szimfonikus zenekar kíséri. A Magyar Virtuózokkal a hátad mögött énekelni, legalább akkora kihívás, mint azon a nagy színpadon állni. Ilyenkor mindig eszedbe jut, hogy milyen kicsi vagy és könnyen eltűnhetsz, ha nem adsz bele mindent. Oda alázat és erős jelenlét kell. Gőzerővel készülök, mert azt szeretném, hogy a közönség lásson és halljon.”
Karácsony előtt Baricz Gergőtől azt is megtudtuk, hogy a húsvétot jobban szereti, mert ott nem kell annyi feltételnek teljesülnie ahhoz, hogy az igazi legyen. Bár az édességet szereti, van egy csokoládé, amire alig bír ránézni. Nem az ízével van baja, hanem az emlékével.
“Úgy 6-7 éves lehettem, amikor kitaláltam, hogy nekem egy kicsi, lapos tévé kell karácsonyra. Megérezhettem, hogy egyszer lesznek ilyenek, mert akkor még híre sem volt a síkképernyős készülékeknek. Megjött az angyal és én majd kicsattantam a boldogságtól, mert a fa egyik ágán egy pici, lapos csomag állt. Ugráltam, hogy ez csak tévé lehet, s közben soha nem fogom elfelejteni a családom arcát, ahogy pislogtak egymásra és próbáltak meggyőzni, hogy nem az. Amikor kibontottam és megláttam, hogy a köszönöm áll rajta franciául és az csak egy csoki, majdhogynem sokkot kaptam tőle. Szerencsére, nem okozott maradandó lelki sérülést, de amikor meglátok egy ilyen édességet, mindig a csalódottság és a szüleim elkeseredett pillantása ugrik be.”