Úgy tűnik, Várkonyi Andrea is távozik a Tényektől

nlc | 2016. Március 21.
A TV2 állítólag újra műsorra tűzné régi magazinját, a Naplót, aminek eztán Hajdú Péter lenne a producere és a jelek szerint, ha sikerül a művelet, Várkonyi Andrea és Azurák Csaba lennének a műsorvezetői.

A hvg.hu írja a Népszabadság nyomán, hogy a TV2 új vezetősége felkereste a már évekkel ezelőtt megszűnt Napló című műsor korábbi szerkesztőit, munkatársait, mert szeretnék újra a képernyőn látni a magazint. A legtöbben eddig azonban a legutóbbi lapinformációk szerint nemet mondtak a megkeresésre, emiatt azonban még kétséges, hogy a tervet sikerül-e kivitelezni. Ha mégis így lesz, az új műsor Hajdú Péter produceri felügyelete mellett készül a jövőben.

Ráadásul mivel a Napló régi arca, Vujity Tvrtko nemrég távozott a csatornától, új műsorvezetőkre is szükség lesz. A Népszabadság információi szerint ez nem más lesz, mint a Tényektől távozó Azurák Csaba, akit állítólag a korábban foggal-körömmel a csatornához ragaszkodó Várkonyi Andrea is követ majd, hogy együtt vezessék a Naplót.

Azurák Csaba korábban elmondta, hogy azért hagyja ott a Tényeket, mert már egy napi háttérműsor készítésén és előkészítésén dolgozik. Akkor azonban nem árulta el, hogy mi lesz ez. Így még az is előfordulhat, hogy már akkor az új Napló előkészítésén dolgozott. Eddig egyébként úgy tudtuk, hogy Várkonyi Andrea mellett Gönczi Gábor vezeti majd a Tényeket, így azonban már ez is bizonytalanná vált.

Az NLCafé megkereste a TV2 sajtóosztályát, hivatalos válasz azonban még nem érkezett, hogy Várkonyi Andrea valóban elhagyja-e a Tények műsorvezetői székét.

 

 

Exit mobile version