Kulka János Párizsba utazott, egyre jobban van

nlc | 2016. Október 14.
Még mindig elevenen él bennünk az a pillanat, amikor a szerkesztőségben megtudtuk, hogy Kulka Jánost mentővel vitték kórházba, állapota válságos. Azóta drukkolunk érte.

Megkönnyebbültünk, amikor kikerült az intenzív osztályról, örültünk, amikor kiderült, Kulka János újra képes járni, vagy éppen amikor felbukkant a Katona József Színház posztján a csoportképen. De a rajongók szeretetét jelzi az is, hogy bár nem beszélt, de Kulka Jánosnak elég volt a színpadra lépnie, máris tapsvihar fogadta.

A BEST magazinban megjelent friss képek pedig további bizakodásra adnak okot. A Mensch-díjátadóra kísérővel érkezett, de mint kiderült, nemrégiben Párizsban is járt Kulka János

Miközben a járása már rendben van, a színész beszéde még nem tökéletes, ebből is adódott, hogy úgy viselkedett a díjátadón, ahogy. Részletek a magazinban.

 

Exit mobile version