Házasság első látásra: Robi exe is képbe kerül

nlc | 2017. Május 08.
A kezdeti lelkesedését elnézve azt gondoltuk, Robi biztosan a végsőkig kitart. Egy tönkrement házasság után nagyobb erőfeszítést vártunk tőle, ehhez képest hamar padlóra került.

Robi a Házasság első látásra “countrycsődöre”, aki a nászútról hazaérve nem igazán találja meg a közös hangot Kingával. A páros még a mézeshét alatt úgy döntött, Kinga lakásában kezdenek közös életükbe. Bár a személyi edzőként dolgozó lány előre figyelmezteti férjét, lakása nem túl nagy, Robit hajtja a lelkesedés.

Mindez pontosan addig tart, amíg fel nem ismeri, a kinyitható kanapén kell aludnia a parányi Kinga-lakban. “Abszolút nem keltem vidáman. Az egész éjszakám teljesen kényelmetlenül és horrorba töltöttem. Sokat gondolkodtam azon, ami az elmúlt időszakban történt velünk Kingával” – kezdte lehangoltan az első este után Robi, aki nem ehhez a házasélethez volt eddig szokva. A Házasság első látásra próbára teszi az idegeit. 

“Hiányoznak azok a pozitív tulajdonságok, azok a lágyságok, kedvességek és az a visszafogottság is, amik a volt feleségemben megvoltak. Nap mint nap meg kell élnem, hogy nincs visszafogottság, hanem kőkemény megmondás van” – tette hozzá Robi, aki ebben a helyzetben úgy érezte, fel kell venni a kapcsolatot volt feleségével. Talán azoknak lesz igaza, akik már az esküvőn megmondták, hogy a Házasság első látásra nem jött be Kingának

“Amit itt megtapasztaltam Kingától, az nyitotta fel a szememet, hogy még nem vagyok túl az első házasságomon. Az első gondolatom az volt, hogy mindenképp felvegyem a volt feleségemmel a kapcsolatot” – árulta el érzéseit Robi, akinek első felesége reagált is Robi megkeresésére. Hogy mit, kiderül a mai adásból.  

 

 

Exit mobile version