Szemtől szemben a bíróságon Pécsi Ildikó és menye

nlc | 2017. Július 12.
Évek óta nem találkoztak, Pécsi Ildikó azonban úgy döntött, elmegy az ellene folyó per tárgyalására, és szembenéz volt menyével, aki gyerektartásért perli egykori anyósát.

Évek óta tart Pécsi Ildikó és Pártos Csilla rokontartási pere. Pécsi fia elvált Pártostól, de állítása szerint azért nem tud gyerektartást fizetni, mert őt is anyja tartja el. Pártos ezért azt akarja, a bíróság mondja ki, a színésznőnek kell unokája után fizetnie. Pécsi ugyanakkor szintén beperelte volt menyét, aki a válás óta nem költözött ki abból a házból, ami Pécsi Ildikó nevén van.

A két nő legalább két éve nem találkozott egymással, a bíróság folyosóján hűvös távolságtartással méregették egymást, és a köszönésen túl nem is beszélgettek. “Nincs nekem már unokám és menyem sincs. Nekem csak felperesem van” – mondta a Borsnak lemondóan Pécsi Ildikó a tárgyalás előtt.

A zárt tárgyalás végeztével egyik fél sem kívánt nyilatkozni, de a lap úgy tudja, Pécsi Ildikó továbbra sem tartja megalapozottnak, hogy fia helyett fizessen gyerektartást. A per november végén folytatódik.

 

Exit mobile version