Minden gyermekével DNS-tesztet csináltatott volna Klapka György

nlc | 2017. Augusztus 08.
Egyszerűen kizárta azokat a gyerekeit a végrendeletből Klapka György, akik nem voltak hajlandóak DNS-tesztnek alávetni magukat. Az Aranyember "valódi" utódait akarta megvédeni a furcsa lépéssel.

Végre fény derült a Klapka-végrendelet legfurcsább részére, a vállalkozó úgymond kitagadott gyerekeinek ügyére. Klapka Sandy a Mokkában elmondta, édesapjuk minden gyermekével elvégeztetett volna egy DNS-vizsgálatot, ez lett volna a feltétele annak, hogy a gyerekek bekerüljenek a végrendeletbe. Klapka György ugyanis azzal számolt, hogy halálakor boldog-boldogtalan sorba fog állni a vagyonáért.

 

“Évekkel ezelőtt akarta mindenkivel megcsináltatni az öreg, én akkor 48 éves, felnőtt férfi fejjel azt mondtam, hogy köszönöm, nem kérek a tesztből. Ha akarta, csináltatta volna meg a születésünkkor” – nyilatkozta ifj. Klapka György, a vállalkozó első gyermeke a Blikknek.

A testvérek végül a hagyatéki eljárás során megegyeztek abban, hogy megbíznak egymásban és eltekintenek a DNS vizsgálattól, így mindenki részesülhetett apjuk vagyonából. “Valamennyivel többet kaptam, mint a jogilag kötelező rész, de kevesebbet, mint ha rendes örökös lettem volna. Nekem ez elég volt. Ráadásul egy DNS-teszthez ki kellett volna hantoltatni az öreget, azt meg semmiképpen sem akartuk” – teszi hozzá ifj. Klapka György.

 

Exit mobile version