Demcsák Zsuzsa: „Sajnos nem alszom túl jól”

nlc | 2017. Szeptember 16.
Az ATV új műsorvezetője egy politikussal készített interjút, ami nem sikerült tökéletesen. Demcsák Zsuzsa azt mondja, a fáradtság látszott meg a munkáján, de a szakmaiságot megkapják a nézők. Belső vizsgálat indult a csatornánál.

Csütörtök reggel Szanyi Tibor szocialista politikus adott interjút az ATV-ben Demcsák Zsuzsának. A műsorvezető – írja a Bors – feltűnően sokat bakizott, a bulvárlap szerint szinte egyetlen mondatot sem tudott hiba nélkül elmondani. Később Demcsák hangja monoton, erőtlen lett és kérdései zavarossá váltak.

A műsorvezető közleményt küldött az esetről a Borsnak, melyből kiderült, hogy az utóbbi időben nem alszik túl jól. „Ha valaki keveset alszik, akkor elfárad, és ez akarva-akaratlanul is látszik rajta. Egy nyelvbotlás nem azt jelenti, hogy ne kapnák a nézők továbbra is azt a szakmaiságot, amit megszoktak tőlem” – közölte Demcsák Zsuzsa.

A Blikknek az ATV  sajtófőnöke, Kele Eszter megerősítette, hogy belső vizsgálat indul az interjú körülményei kapcsán. A vizsgálat lezárultáig a műsorvezető nem kerülhet képernyőre. 

Itt a teljes interjú:

Exit mobile version