Príma segítség álmaid eléréséhez (X)

hirdetés | 2018. Február 12.
Életünk csaknem egyharmadát töltjük alvással. Ugye milyen sok? És mennyire keveset foglalkozunk vele! Á,… alszom pár órát, aztán rendben leszek – gondoljuk, pedig a pihentető nyugodt alvásra, igazán nagy szükségünk van.

Inkább aludjunk kevesebbet, mint rosszul – mondják a szakemberek
A rosszul megválasztott pozíció, a késői vacsora, a kevés mozgás, a stresszes nappalok, betegség, aggodalom és még sorolhatnánk több tucat okot, ami a rossz minőségű alváshoz vezet.
Ha napközben könnyen elbóbiskolunk, vagy éppen vezetés közben érezzük, hogy „elnehezedik a fejünk”, esetleg tévézés, olvasás közben érezzük azt, hogy azonnal elalszunk, akkor biztosan rosszul aludtunk éjszaka. Persze ha keveset aludtunk, előfordulhat, hogy nyomottabbak vagyunk, de ha 8-9 óra alvás után is álmosan ébredünk, akkor valószínűleg felületesen alszunk. A normális alvási ciklusok során a szervezetünk mélyebb és felületesebb alvás között működik.  Ha valami miatt nem tudunk a mély alvás fázisába eljutni, akkor nem is tudjuk eléggé kipihenni magunkat.


Teremtsük meg a feltételeket a jó alváshoz

Elég csak néhány apróságra figyelni, és máris pihentebben ébredhetünk.
Kerüljük a késői vacsorát, a nehéz ételeket, és ha lehet, ne feküdjünk le azonnal az étkezés után.
Ne aludjunk túl meleg szobában, sőt ha megtehetjük, egy picit mindig tartsuk nyitva az ablakot, mert a friss, oxigéndús levegőre nagy szükségünk van alvás közben is.

Válasszunk megfelelő ágyat. Nagyon sok múlik azon, hogy milyen felületen hajtjuk álomra a fejünket. A jó matrac kemény és egyenletes, megtámasztja a gerincünket és nyugodt pihenést eredményez.

A párnára és a paplanra is fordítsunk külön figyelmet. Fontos, hogy ne fázzunk alatta, de legalább annyira lényeges, hogy ne is izzadjunk. Lehetőség szerint keressünk olyat, amelyik pára- és légáteresztő anyagból készül, így segít a normál testhőmérséklet megtartásában. Ez is egyik előfeltétele a nyugodt, pihentető alvásnak. A párnát próbáljuk meg úgy a fejünk alá helyezni, hogy hozzásimuljon a nyakszirtünkhöz. Legyen formatartó és bőrbarát anyagból, hiszen közvetlenül érintkezik a bőrfelületünkkel hosszú órákon át.

A Príma boltjaiban vásárolsz? Akkor most jó helyen jársz álmaid eléréséhez

A Príma üzletekben vagy az Online Prímán keresztül történő vásárlások után – 1000 forintonként – most egy-egy matricát kapsz, amelyet a pénztáraknál vagy online rendelés esetén a futárnál elérhető gyűjtőfüzetbe, a kijelölt helyre kell beragasztani.

Már 10 matrica birtokában akár 40% kedvezménnyel vásárolhatod meg a Billerbeck Chantal paplanok, párnák egyikét. Ha betelt a gyűjtőfüzet, bármely Príma üzletünkben tedd a kosaradba a kiválasztott Billerbeck Chantal terméket, és máris kedvező áron juthatsz hozzá a minőségi termékekhez.

A pihentető alváshoz és a csodás álmokhoz válassz egyet vagy akár mindet, a Billerbeck Chantal termékek közül!

Exit mobile version