Óriásit bukott Liu Shaolin Sándor barátnője

nlc | 2018. Február 17.
A brit Elise Christie nagy sebességgel ment neki a pályát körbeölelő puha falnak a phjongcshangi téli olimpián.

Liu Shaolin Sándor barátnője, a brit gyorskorcsolyázó Elise Christie másodszor bukott nagy sebességgel a téli olimpián.

A rövid pályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyében a phjongcshangi téli olimpia szombati napján – amikor Jászapáti Petra a 2. helyen végzett, majd ezek után a döntőben a 6. helyet szerezte meg – a világbajnoki címvédő brit az utolsó kanyarban a kezével ráfogott kínai vetélytársa lábára, majd mindketten kicsúsztak a második pozícióért csatázva. A zsűri végül kizárta Liu Shaolin Sándor párját. Christie pedig még meg is sérült, hordágyon vitték le a pályáról.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Liu Shaolin Sándort – akit kizártak az 1000 méter döntőjében – arról is faggatták a táv után, hogy hatással volt-e a versenyzésére, hogy a párja kicsúszott a női 1000 méter elődöntőjében, és elsőre úgy tűnt, megsérült. De erre azt a választ adta, profi sportolóként ki tudta zárni ezt a körülményt, azóta pedig már váltottak néhány üzenetet, és rendben van Christie.

Exit mobile version