Egykori barátnője is gyászolja Orbán Józsit

nlc | 2018. Augusztus 06.
Évtizedekkel ezelőtt ért véget szerelmük, mégis élete végéig Orbán Józsi jó barátja maradt a volt topmodell.

Sírig tartó barátságukról vallott Orbán József egykori szerelme, a zenésznél húsz évvel fiatalabb Harmath Marianna Gina. „Vele minden perc fantasztikus volt, nyüzsgés vette körül, mindenkit lenyűgözött a vidámságával és az intelligenciájával. Mellette álomszerű lett az életem, nagyon szeretett, a széltől is óvott, de lassan beláttam, nem ő a hercegem” – mondta az asszony.

„Az első férfi volt az életemben, de három év után beláttam, szabad szellem, sosem lesz teljesen az enyém. Fiatal voltam, nem tudtam mit kezdeni a nőkkel, akik még előttem is ajánlkoztak neki. Beletörődtem, de bele is fáradtam” – árulta el Harmath a Blikknek, miért nem élték le együtt életüket Orbánnal.

Orbán Józsi a Mokkában

„Boldog voltam, amikor elújságolta, félig meggyógyult, de később kétségbeestem, mert hetekre eltűnt, miután állapota rosszabbodott. Lelkileg fel voltam készülve a legrosszabbra. Megviselt, hogy a kórházban már beszélgetni sem tudott velem, csak igennel és nemmel válaszolt. A morfiumtól kábán nézett rám, miközben engem a sírógörcs kerülgetett. Dühített, hogy feladta a küzdelmet. Nem akartam elengedni a kezét, és búcsúzáskor még egyszer megsimogattam az arcát. Mint kiderült, utoljára” – tette hozzá Gina.

A 100 Folk Celsius egykori tagja, Orbán Józsi egy hete hunyt el hosszan tartó, súlyos betegség után. Temetése augusztus 9-én, pénteken lesz szülőfalujában, Pinkamindszenten.

Exit mobile version