VV Vivit ezúttal Csoki vigasztalja az ágyban

nlc | 2018. December 19.
Krisztián épphogy csak elhagyta a Villát, Vivi rögtön Csoki mellett találta magát az ágyban. Nézd meg, hogyan próbálta Csoki feledtetni a lánnyal Krisztián hiányát!

VV Vivi sírógörcsöt kapott, amikor kiderült, hogy a szerelme hagyta el a villát végérvényesen. Krisztiánnal eléggé összemelegedtek, a fiatal lány még a vőlegényét is dobta időközben. Most azonban ismét egyedül maradt, a kommentelők pedig ráaggatták a fekete özvegy jelzőt, miután Radics és Krisz is azután esett ki, hogy összeszűrték vele a levet. Most pedig egy harmadik férfival vigasztalódik. 

Habár Vivi és Csoki csak amőbáztak az ágyban, mégis úgy jön le, hogy vonzódnak egymáshoz. Innentől már csak az a kérdés, hogy Vivinek meglesz-e a harmadik is, ja és persze, hogy ehhez mit szól Era, aki az utóbbi időben igencsak összemelegedett a fiúval.

Szerinted?

 

Exit mobile version