Meghalt a Star Trek sztárja

K. B. | 2019. December 09.
Több fontos sorozatban is játszott.

79 éves korában, vasárnap meghalt René Auberjonois, az amerikai tévésorozatok egyik sztárja vasárnap. Auberjonois leginkább a Benson és a Star Trek: Deep Space Nine című sorozatokból ismert, de alakítása emlékezetes volt a MASH című háborús tévésorozatban is.

Auberjonois elsősorban karakterszínészként vált elismertté, már az 1960-as években. Akkoriban még színházban dolgozott. Az 1970-es évektől lett több amerikai tévésorozatnak is a sztárja, majd szitkomok szereplője. „Valamennyi karakter én vagyok, és szeretem, hogy ez így van” – mondta egy interjújában 2011-ben.

Balre fent Rene Auberjonois mint Odo a Star Trek: Deep Space Nine-ban (Forrás: Europress)

New Yorkban született, művészcsaládban. Édesapja svájci író-újságíró, nagyapja ismert svájci impresszionista festőművész volt. Édesanyja révén Bonaparte Napóleon francia császárt mondhatta rokonának. Auberjonois Pittsburghben szerzett egyetemi diplomát, majd 1968-ig vándortársulatokkal járta az Egyesült Államokat. 1968-ban egyszerre három szerepet is kapott a Broadwayen. Több színházi produkcióban vett részt, majd hét éven keresztül alakította Odót a Star Trek: Deep Space Nine című televíziós sorozatban.

1970-ben a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Tony-díjjal ismerték el a Coco Chanelről készült Coco című musicalben nyújtott alakítását, majd ezt követően még háromszor jelölték Tony-díjra. Ismert volt szinkronszínészként és rendezőként is. A színész vasárnap délután, Los Angelesben lévő otthonában hunyt el tüdőrákban.

(MTI)

Exit mobile version