Mint azt korábban megírtuk, válik Mary-Kate Olsen és 17 évvel idősebb férje, Olivier Sarkozy. A világ egyik leghíresebb ikerpárjának tagja április 17-én adta be a válást New Yorkban, de mivel a járvány miatt szünetel a bíróság, így kérvényezte a sürgősségi eljárást. A botrány egyik napról a másikra robbant ki, és sokáig senki nem tudta, mi áll a hirtelen szakítás hátterében. Most azonban egy közeli ismerős kiteregette a szennyest.
Oliviernek állítólag nem tetszett, hogy kevés időt töltenek együtt, mivel Mary-Kate Olsen rengeteget dolgozott. Olivier Sarkozy viszont imád bulizni, kimozdulni a barátaival, ami pedig Mary-Kate-nek nem tetszett, ő inkább a nyugalmat szereti. A legnagyobb ellentét azonban az volt, hogy a 35 éves színésznő gyereket szeretett volna, és mivel férjének már van kettő, nem akart még egyet – írja a People magazin. Erről már korábban is beszéltek, de sosem tudtak megegyezni – minden bizonnyal ez vezetett a váláshoz.
Olvass még Mary-Kate Olsenről az nlc.-n:
- Mi történt a kilencvenes évek gyereksztárjaival? – mondjuk, és mutatjuk
- Az Olsen lány dekoltázsa mindent vitt a premieren
- Az Olsen lányok 5 “Uhh, a fenébe” pillanata