A Ripost egyik olvasója hívta fel a lap figyelmét Kovács Dóra, egykori ÉNB-sztár balesetére. Egy csattanásra lett figyelmes a Madách Színház közelében, s mint kiderült, valaki parkolás közben nekiment egy másik autónak. Az autóból Kovács Dóra szállt ki, aki a beszámoló szerint furán viselkedett, ezért gondolt arra, hogy talán alkoholt fogyasztott. A lap megkérdezte a műsorvezetőt, aki bevallotta, hogy nekiment egy másik kocsinak.
,,Parkolás közben nekikoccantam az előttem álló autónak. Az én autómon semmilyen sérülés nem történt. A másik autónak a hátsó lökhárítója tört össze. Az úriemberrel azonban mindent megbeszéltünk. Rendezni is fogom a kárát, amint felmérte a biztosító” – mondta el Kovács Dóra, akinek a térdét nemrég műtötték. A lap megkereste a rendőrséget is, így kiderült, hogy a tévés valóban alkoholt fogyasztott. ,,Ismételt megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a rendőrök a helyszínen alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív eredményt mutatott, ezért a nőt mintavétel céljából előállították” – írják.
Kovács Dóra újra szerelmes:
- Kovács Dóra először mutatta meg szerelmét, akit sokáig titkolt
- Új szerelme van Kovács Dórának, Király Peti már a múlté