VV Dani 3 dolgot ígért édesanyjának a beköltözés előtt, mindet megszegte

nlc | 2020. November 23.
VV Dani elárulta, mit ígért az édesanyjának, mielőtt beköltözött a villába.

Kicsivel több, mint egy hete tart a Való Világ powered by Big Brother 10. szériája, ami már most sok drámát, vetkőzést, vicces pillanatot, és új szerelmet hozott. Az egyik „hősszerelmes” VV10 Dani, aki bár úgy ment be a villába, hogy nem akar nagyon közel kerülni egyik lányhoz sem, a harmadik napon már Virággal aludt együtt. A tegnap esti összefoglalóban elárulta, mit ígért az édesanyjának, és az is kiderült, hogy ebből mit szegett meg már a bent töltött pár nap alatt.

„Édesanyám három dologra kért, amúgy mondhatnám, hogy megcsinálom, de nem” – kezdte VV Dani a vallomásában, aki elárulta, hogy az anyukája azt kérte, ne meztelenkedjen, ne „tesózzon”, és ne fogdossa folyamatosan a péniszét. Nos, aki nézi a Való Világ adásait, az tudhatja, hogy gyakorlatilag az összeset megszegte már Dani, ám azt mondja, majd minden bejelentkezésnél bocsánatot kért az anyukájától, aki biztosan elnézi majd ezt neki.

VV10 Dani (Fotó: RTL Facebook)

Itt olvashatsz még a Való Világ 10 szereplőiről:

Exit mobile version