Puskás Petit a barátai le akarták beszélni Dallos Bogiról, mert nem hitték, hogy összejöhetnek

V.B.T. | 2021. Március 01.
Sok idő telt el, mire Dallos Bogi és Puskás Peti között kialakult a szerelem.

Puskás Peti és Dallos Bogi másfél éve vannak együtt, múlt vasárnap óta pedig jegyben járnak. A szerelmesek nagyon óvatosak voltak a kapcsolatuk elején, nem akarták elsietni a bejelentést, végül egy paparazzi fotó buktatta le őket. Az énekesnő most a Manna fm-en hallható Trió! rádióműsorban beszélt róla, hogy eleinte csak barátként nézett a The Biebers frontemberére, és öt hónap telt el, mire megváltoztak az érzései. 

„Barátként tekintettem rá, de annyira udvarolt, hogy megszerettem és szerelmes lettem belé. (…) Nagyon hosszú idő telt el, szerintem egy 5 hónap volt… Kitartó volt, már minden barátja le akarta igazából beszélni, hogy ebből szerintük nem lesz semmi. Azt gondolták, ebből már nem lesz kapcsolat, mert ha ennyi időnek kell eltelnie, akkor nem fog működni”

– árulta el Dallos Bogi a műsorban. Bár az eljegyzésről nem árult el több részletet, mint amennyit eddig, azt elmondta, hogy mindig arra vágyott, hogy normál körülmények között tegyék fel a nagy kérdést, és ne a nyilvánosság előtt.

Ezeket a sztárokat is eljegyezték:

Dallos Bogi és Puskás Peti (Fotó: Sajtóklub)

Exit mobile version