Frontálisan ütközött, kórházba került Dombóvári Vanda

nlc | 2021. December 06.
A vétkes sofőr egyszerűen elszaladt a helyszínről.

Frontálisan ütközött egy furgonnal Dombóvári Vanda és párja: a Kóka és Dány közti úton tért át az ő sávjukba a szembe haladó autó – írja a Blikk. A lap egyik olvasója tanúja volt, ahogy az ütközés után megpördülnek, egy fának csapódnak és végül az árokban kötnek ki. Úgy tudják, a sofőr először a furgonnal próbált meg elmenekülni a helyszínről, de miután autója nem mozdult, mindenféle segítségnyújtás nélkül gyalog oldott kereket. A rendőrök kereső kutyákkal indultak a nyomába és szerint kézre is kerítették. A rendőrség egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.

A műsorvezető és párja csodával határos módon kisebb sérülésekkel megúszták: Dombóvári nyaka és feje sérült, kisebb agyrázkódással vitték kórházba. Mint elmondta, a biztonsági öv és párja mentette meg, aki még az ütközéskor is őt védte.

Az biztos, hogy újraértékelem az életemet

– tette hozzá. 

Fotó: Smagpix/Birton Szabolcs

Exit mobile version