Farm VIP: Az orvos azt tanácsolta Visváder Tamásnak, hogy adja fel a versenyt

V.B.T. | 2022. December 09.
Bár hátráltatja a sérülése, a termelési feladatot még biztosan végigcsinálja.

Visváder Tamás jól teljesít a Farm VIP-ben, igazi vezéregyéniséggé lépett elő, ám napok óta sérülés hátráltatja. Két napon belül egy méh és egy darázs is megcsípte ugyanazon az ujján, ami nem néz ki túl jól, ezért az orvos azt mondta neki, véleménye szerint fel kéne adni a versenyt. Az üzletember egy percig el is gondolkodott rajta, de kijelentette, hogy termelési feladat végéig biztosan marad, utána pedig majd meglátja.

Fotó: TV2

„Én élem ezt a versenyt, szeretek itt lenni, magaménak érzem. Sőt, eljátszottam nem egyszer a gondolattal, hogy meg is tudnám nyerni ezt az egészet. Viszont nem akarok átmenni egy olyan emberbe itt, aki ezt nem csinálja meg, mert belemegy a kezébe, azt nem csinálom meg, nem bírom el, lányokkal cipeltetem a krumplit… Rém kellemetlenül érzem tőle most már másfél napja magam. Idáig próbáltam abban a szerepben lenni, hogy erősítsem a csapatot, és tiszta szívvel tudjam ezt végigvinni. Ha bent akarnék maradni, már tiszta szívvel nem tudnám csinálni, hanem mindig valakit taktikából ki kéne rakni, ami nagyon nem én vagyok. Nem tudom, hogy mi legyen. Higgyek abban, hogy ezek jelek, hogy haza kell mennem, vagy jelek azért, hogy maradjak itt, harcoljak tovább, és akkor menjek át egy ilyen taktikai játékosba? Nehéz, hogy az élet írja a forgatókönyvet helyettem” – mondta a videóban Visváder Tamás.

(via)

Exit mobile version