Idén 40 éves a Rendőrakadémia, ennyit változtak azóta a szereplők

D. A. | 2024. Január 22.
Kerek évfordulót ünnepel a rendőrkadétokról szóló kultfilm első része, úgyhogy megnéztük, hogyan festenek most a szereplők.

Ha egyetlen címet kellene említeni a ‘90-es évekből, amit nagy valószínűséggel egy egész ország látott, az a Rendőrakadémia lenne. A film 1984-ben került az amerikai mozikba, Magyarországon azonban csak öt évre rá, 1989-ben mutatták be. Ez azonban nem csökkentette a vonzerejét, a legtöbb családi összejövetelen előkerült VHS-kazettán, miután a házigazdák kipattogtatták a tálcás popcornt a tűzhely felett. 

Sokan nincsenek már velünk

A rendőriskola kadétjainak bénázása körül igazi kultusz alakult ki, sokan még ma is fejből idézik a szállóigévé vált mondatokat, pedig akárhogyan matekozunk, tényleg 40 év eltelt a bemutatója óta. Sajnos azóta a főszereplők közül már nincs mindenki közöttünk. A flúgos Eric Lassard parancsnokot alakító George Gaynes 2016-ban, 99 évesen vesztette életét. David Graf, Eugene Tackleberry megformálója 2001-ben hagyott itt minket, míg a Hightower bőrébe bújó egykori amerikaifutball-játékos, Bubba Smith 2011-ben halt meg. A halkszavú Hooksot megformáló Marion Ramsey sem élhette meg a 40. évfordulót, ő 2021-ben vesztette életét

A többi fő(bb) szereplő azonban még aktív szereplője a filmiparnak, mutatjuk, hogy mennyit változtak a sorozat óta! 

Steve Guttenber akkor és most

Steve Guttenberg volt a film egyik húzóneve, és neki sikerült a legtöbbet profitálnia belőle. A 65 éves színész rengeteg filmben szerepelt karrierje során. (Fotó: IMDb, Profimedia)

Michael Winslow akkor és most

Michael Winslow-t a 10 000 hangeffektus embereként is emlegetik, és tudását volt alkalma megcsillogtatni a filmek során is. Legutóbb, 2023-ban a Modern Arcana című filmben vállalt szerepet. (Fotó: Profimedia, Getty Images/Kevin Winter)

Leslie Easterbrook akkor és most

Bár jelenlegi megítélés szerint már szexistának minősülne, a ‘80-as és ‘90-es években szinte minden vígjáték kötelező szereplője volt a szexi nő. Leslie Easterbrook volt a film szexszimbóluma, aki nem mellesleg 74 évesen is csodás formában van és még mindig gyönyörű. Legutóbb 2022-ben vállalt filmszerepet. (Fotó: (Fotó: IMDb, Getty Images/Michael Tullberg)

Kim Catrall akkor és most

Kim Catrall alakította Karent, akire Guttenberg karaktere szemet vetett. A színésznő azóta is aktív, de a legtöbben a Szex és New York kapcsán szokták a nevét emlegetni. (Fotó: IMDb, Profimedia)

G.W. Bailey akkor és most

Harris kapitány, azaz G. W. Bailey mind a hét részben feltűnt, hogy borsot törjön a rendőrkadémia növendékeinek orra alá. A színész egészen sokoldalú karriert tudhat magáénak, és bár 79 éves, a filmezéssel még nem hagyott fel. (Fotó: IMDb, Getty Images/Matthew Simmons)

Exit mobile version