Simon Attila Hujber Feriről: Nem tudod, hogy ő színészkedik most vagy éppen a Ferenc

N.O. | 2024. Október 22.
Hujber Ferenc kendőzetlen őszinteséggel válaszolt Simon Attilának.

Hujber Feri az összes pár füle hallatára bevallotta, hogy mindenkinek azt mondja, amit hallani akar. Párja tekintetéből és mikrofonban alig hallható morgásából tudhatjuk, hogy nem tartotta Feri húzását a legtaktikusabb döntésnek.

(Fotó: RTL)

“Elképesztő páncélokat raksz magadra, én mindenkinek eljátszom azt, amit hallani akar. Mindenkinek azt mondom, amit hallani akar, és akkor egész egyszerűen ez az én páncélom. Ez eddig működött mindig” – mondta Hujber Feri, aki sokat változtatott az életmódján, szívbetegsége miatt mégis retteg a párja, hogy valami komoly baj történik.

“Köztünk majdnem 20 év a korkülönbség, ő pedig szívbeteg. Gondolni se akarok rá. Mondhatom azt, hogy ez a levegőben lóg… Tíz éven belül egyedül maradhatok. Volt már rá példa, hogy úgy hívtam ki a mentőket, hogy kékült, nem kapott levegőt”- mondta Hujber felesége, akinek nem alaptalanok a félelmei, mivel párjának volt két szívleállása, és egy stroke-ja.

Exit mobile version