Te hány csillagosban laksz? – Mégis mit takar a minősítés?

TóCsa | 2013. Július 25.
Segít a csillagozás, amikor hotelt választunk? Hogyan lehetséges, hogy míg az egyik országban a három csillag egy igényes szállodát jelöl, addig egy másikban csak egy alapszolgáltatásokat is alig nyújtó hotelt? NLC-kisokos nyaralóknak.

Nem létezik csillaghivatal

Gyakori szállodavendégként meglepődve tapasztaltam, hogy az egyes országok azonosan csillagozott hoteljei között olykor elképesztő különbségeket tapasztalni, sőt olykor egy országon belül is komoly különbségeket lehet felfedezni. Naiv módon úgy képzeltem, hogy létezik egy nagy, nemzetközi szervezet, ami időről időre körbeküldi az ellenőreit, akik aztán a tapasztalataik alapján adnak csillagokat az egyes hoteleknek, és ezt pár évente mindig felülvizsgálják. Hát nem! Vannak országok, ahol a csillagozás a hotel saját hatáskörébe tartozik, van, ahol az önkormányzat végzi, van, ahol egy állami turisztikai szervezet végzi a besorolást, sőt olyan is létezik – még ez Európai Unión belül is, például Finnország –, ahol egyáltalán nem jelölik ilyen módon a hoteleket.

Más kultúra, más igények

Borzalmasan nehéz egy egységes minőségjelölési szintet kidolgozni, ugyanis kultúránként is jelentősen változnak az igények. Míg Távol-Keleten az emberek hozzászoktak ahhoz, hogy kisebb terekben éljenek, így egy apró szoba is minősülhet négy-, vagy akár ötcsillagosnak is, mifelénk ez elképzelhetetlen. Skandináviában egy hotel esetében alapelvárás a szauna, míg Európa déli államaiban ez távolról sincs így, de hasonló különbséget jelent a bidé is Franciaországban, ami arrafelé szinte kötelező kellék, ám nem igazán igénylik a vendégek. És akkor még nem említettük az arab világban divatossá vált hétcsillagos szállodákat, amiket ugyan senki nem sorolt be ilyen szintre (a hivatalos besorolások egytől ötig csillagozzák a szállókat), de a szállodák építtetői valahogy jelölni akarták a még sosem látott luxusszinteket, és ezt találták ki hozzá.

 Minden, ami Horvátország! Tippek, szállások, utazás, programok, időjárás és térkép!

A(z) “Neked fontos, hogy hány csillagos egy szálloda?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Legyen megfizethető és tiszta

Rendteremtés a káoszban

Hotelvendégként a fent leírt káosz minden, csak nem jó, és úgy tűnik, ez már másoknak is feltűnt. 2009-ben az Európa Unió szálloda- és vendéglátó-szövetségei közt létrejött egy azonos minősítési elveken alapuló rendszer, a Hotrec, így végre létezik egy egységes és számon kérhető jelzés a szállodákról. A dolog szépséghibája, hogy hazánkkal együtt eddig csupán tizenhárom (Németország, Ausztria, Csehország, Belgium, Észtország, Hollandia, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Málta, Svájc, Svédország) ország a tagja, de legalább ezen országokban akad egy kis segítségünk, amikor hotelfoglalásra adjuk a fejünket. Íme, a Hotrec rendszer öt kategóriája:

1 csillag


Turista – szerény igényeket kielégítő szálloda

Ilyen szállodába ritkán botlunk bele, pedig ha csak le szeretnénk hajtani valahol a fejünket egy éjszakára, ez is megteszi. A fürdőszoba és a WC itt is alap, ahogy a napi takarítás, a színes tv és a portai csomagmegőrzés is. Ha a szobában nem is, de legalább a portán lévő telefonkészüléket kérés esetén bátran használhatjuk. Az ágy mellé egy asztal és két szék is dukál. Reggelit is kaphatunk, ha kérünk. Kétágyasan legalább 12 m2-es.

2 csillag


Standard – mérsékelt igényeket kielégítő szálloda

A fentieken felül itt már biztosított a büféreggeli, találunk törülközőt és sampont a fürdőszobában, van hová pakolni a ruháinkat, fizethetünk kártyával, és tutira lesz olvasólámpánk is az ágynál. Kétágyasan legalább 16 m2-es.

3 csillag


Komfort – átlagos igényeket kielégítő szálloda

A fentieken felül itt már elvárható, hogy a szálloda munkatársai legalább néhány fontosabb idegen nyelven beszéljenek, találjunk internetelérhetőséget a szobában vagy legalább valamelyik közösségi térben, a fürdőszobában ott figyeljen egy hajszárító, a szobánkban pedig legyen tükör és bőröndtartó. Kérésre kötelességük mosást vagy vasalást biztosítani, esetleg plusz párnát vagy takarót adni, és itt már biztosan van saját telefonunk is. Kétágyasan legalább 18 m2-es.

4 csillag


Első osztály – magas igényeket kielégítő szálloda

Megérkeztünk a szobaszerviz és a szobai wifihálózat világába, ahol már fürdőköpeny és papucs is lapul a szekrényünkben. A fürdőszobában bőséges eszköztár (zuhanysapka, tusfürdő stb.) vár minket, a portán pedig legalább napi 18 órán át van ügyelet, ám szükség esetén 24 órában elérhető. Egy négycsillagos szállodában garantáltan találhatunk bárt is, bőséges italválasztékkal. Kétágyasan legalább 24 m2-es.

5 csillag


Luxus – a legmagasabb igényeket kielégítő szálloda

Itt már 24 órás a szobaszerviz és a porta, a személyzet minden tagja több nyelven beszél. Kocsirendező, ajtónálló és londiner beosztott is akad. A szobánkban biztosan találunk széfet, minibárt, és nemcsak reggelente, hanem esténként is végeznek ágyazást. A hotel saját étteremmel rendelkezik, a fürdőszoba teli van márkás kozmetikai termékekkel és igénybe vehetünk concierge szolgáltatásokat is. Kétágyasan legalább 26 m2-es.

Exit mobile version