Húsvéthétfőig nincs repülőjárat Bécs és Brüsszel között

nlc | 2016. Március 25.
A brüsszeli robbantások miatt előreláthatólag húsvéthétfőig nem közlekednek repülőjáratok Bécs és Brüsszel között. Az ingázóknak azt javasolják, hogy használják a vonatközlekedést.

A közlése szerint a Bécs és Brüsszel között ingázók vonattal utazhatnak Párizs, Amszterdam, Düsseldorf irányába, illetve a társaság nagyobb repülőgépeket indít ezekbe a városokba. A társasággal utazók számára Frankfurt és a belga főváros között naponta többszöri buszos ingajáratot üzemeltetnek, aki pedig inkább Párizs, Amszterdam, Düsseldorf felé kerülne vonattal, azok jegyét módosítják vagy igény esetén visszatérítik.

Csütörtökön este a belgiumi Liège és Bécs városa között két kiegészítő repülőjárat indult, a Brüsszeltől mintegy száz kilométerre fekvő Liège településről buszos transzferjáratot működtetnek a belga fővárosba.

Menetrend szerint naponta 12 járat közlekedne Bécs és Brüsszel között.

Kedd óta fokozott biztonsági intézkedések vannak érvényben a schwechati reptéren, több egyenruhás és civil rendőr teljesít szolgálatot. Az utasoknak azonban emiatt nem kell megnövekedett várakozási idővel számolniuk, mivel a személyi ellenőrzés ugyanolyan formában zajlik, mint eddig. A schwechati repülőtéren legutóbb tavaly márciusban emelték meg a biztonsági személyzet létszámát, és ötmillió eurót költöttek további biztonsági felszerelésekre.

Az osztrák vasúttársaság már tavaly sokkal szigorúbb biztonsági intézkedéseket vezetett be, és mintegy kétszáz fővel nagyobb biztonsági személyzetet alkalmaz, mint korábban. A társaság idén Felső-Ausztriában mintegy további negyven fővel és rendőri védelemmel végzi majd a vonatok ellenőrzését. Ez évben még további biztonsági intézkedéseket terveznek, például kamerával figyelik majd a pályaudvarok és a peronok környékét.

Exit mobile version