5 dolog, amit biztosan nem tudtál a törökfürdőkről

nlc | 2017. Január 20.
Ha a törökfürdőkről hallunk, a kikapcsolódás, a wellness és a feltöltődés jut az eszünkbe. Korábban azonban ezeknek a csodás helyeknek nagyobb szerepük volt a hétköznapokban.

A történelem során a török és az arab térségekben nélkülözhetetlenek voltak a fürdők. Mivel otthon nem lehetett tisztálkodni, az emberek a közfürdőkbe, vagy eredeti nyelven hamamokba jártak. A hamamoknak azon túl, hogy helyet biztosítottak a tisztálkodáshoz, vallási, rituális és egészségmegőrző szerepük is volt. A fürdőket eredetileg római és görög minta szerint építették. Azokon a helyeken, ahol hévíz tört fel, a hőforrásokat is hasznosították, így a hamamok egyben gyógyfürdőként is működtek.

A Budapesten lévő gyógyfürdők, a Rudas, a Király gyógyfürdő és a Veli bej fürdő is törökfürdőnek számítanak. Székesfehérvárnak és Pécsnek is volt 3-3 fürdője. Esztergomban Rüsztem pasa épített hamamot. A török hódoltság alatt többek között Szegeden, Gyulán, Szekszárdon és Hatvanban működtek közfürdők. Az egri törökfürdő Arnaut pasa egykori hamamja köré épült.

Amilyen csodálatosak törökfürdők, történetük és működésük legalább annyira izgalmas. Most olyan érdekességeket hoztunk, amiket biztos, hogy eddig nem tudtál a hamamokról.

Exit mobile version