Most beleszólhatsz a 3-as metró felújításába!

nlc | 2017. Február 21.
Hamarosan elkezdődik a 3-as metró felújításának első szakasza, a metrót kiváltó forgalmi rend megtervezésébe most a helyi lakosok is beleszólhatnak.

Nemsokára elkezdődik a 3-as metró felújításának első szakasza, amikor a munkák miatt lezárják az alagutakat a Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között. A felújítás időszakára tervezett forgalmi rendet most társadalmi vitára bocsátja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), hogy a budapestiek is beleszólhassanak az átmeneti forgalmi rend alakulásába.

A jelenlegi tervek a http://www.bkk.hu/te/m3-del oldalon nézhetők meg, a javaslatokat a BKK március 7-ig várja. A felújítás várhatóan idén nyáron kezdődik, és három ütemben zajlik majd. Az első ütemben a metróvonal déli szakaszát zárják le, majd lezárják az északi részt is Lehel tér és Újpest-Központ között. Miután a szakasz két végének felújítási munkálataival végeztek, akkor következik csak a középső, kimaradt rész.

A két külső szakasz elkészülte után, a második fő ütemben a vonal belső részén, a Lehel tér és a Nagyvárad tér között lesz metrópótlás, a harmadik ütemben pedig az Árpád híd és a Deák Ferenc tér között nem közlekednek majd a szerelvények. 

Exit mobile version