Az NLCafé most Stájerországban (“osztrákul” Steiermarkban) járt, konkrétabban a Murau környéki régióban, jelen dolgozat tárgya Murau környéke, plusz pár hegycsúcs, vízesés, folyó, na meg egy sörgyár.
Kocsiba be
Murau nincs messze, Budapesttől az M1-es autópálya vonalán közelítve 450 kilométert kell autózni, ami nem sok, tessék, a Google Maps is azt jegyzi, hogy 4 óra és 43 perc alatt letudható az út – ha hozzáadunk két pisit meg egy kávét, akkor felhúzzuk maximum 5 és fél órára. Nem sok:
Megálló
De: ha már elindultál, és útközben rád jön, hogy ún. természeti kincseket fedezz fel, akkor térj le a Grüner See irányába, aminek tényleg zöld a vize. Magas, nagyon magas hegycsúcsok veszik körül ezt a viszonylag kis méretű tavat, amit alapvetően a tavaszi hóolvadás miatt a hegyről lecsorgó víz tölt fel minden egyes évben. A búvárok imádják, nyáron merülnek is sokan, pedig 9-10 foknál nem lesz melegebb a víz.
Így néz ki, még egy telefonnal készített fotón is látszik, hogy milyen selymesen zöld a tó színe:
Turrach
A Grüner See-től uszkve másfél óra autózás Murau és Kreischberg is, mindkettőben azért érdemes megszállni, mert van egy veszettül jó sípálya, és mert innen könnyen elérhető a régió számos látnivalója.
Kreischberg tele van hotelekkel és magánszállásokkal, nyáron nem is nehéz szobát találni, mivel itt alapvetően a télre rendezkedtek be, és pont ezért nyugodtabb a placc a meleg évszakban: az utakon kisebb a forgalom, csúszni nem csúsznak, gyorsan eljutni bárhova, például a turrachi felvonóhoz, ami nyáron is működik.
A Turrach csúcsa 1795 méter magas, az ülőlift felső állomásától kényelmesen, 50 perc sétával elérhető egy nem túl masszív, de annál keskenyebb kaptatón.
Odafent kényelmesen le kell ülni, elővenni a termoszt, a dobozos sört, az ásványvizet (ami éppen kéznél van), és bambulni a tájat, ha lehet, akkor hosszú perceken át. A visszaút egy fokkal macerásabb, a néha sziklákkal övezett vagy azokon át vezető lejtőn láb elé kell nézni, és óvatosan lépni, mert egy rossz billenés elindít lefelé, és egyszer csak a fűben fekve, egy kérődző tehénnel szemezel, amelyik jobb esetben nyugodtan emészt, rosszabb esetben feláll, és megindul feléd, mert a területére léptél. Szóval óvatosan.
Még túra, ha ennyi nem elég
Közel van még Murauhoz a Günster vízesés, ami az Alacsony Tauernben található. 65 méter magasról zúdul le a víz, majd 300 liter másodpercenként. Fapallókon egészen a zuhatag tetejéig mászhatsz, a vízhez közel állva olyan érzésed lesz, mint ha egy folyamatosan működő párakapuval mennél szembe.
A fapallók csúsznak, ennek ellenére nyáron (főleg, ha nem esik pluszban az eső) egy ócska sportcipőben is fel lehet mászni a meredek lépcsőkön, maximum a fényképezkedő alakok között kell elsasszézni.
A sáv, ahol a lyuk tátongott, oldalról:
Felfelé ilyen, vagy még ennél is kacifántosabb:
A Günster vízesés kizárólag tavasz végétől ősz végéig látogatható, télen csúszós a talaj, tiszta jég minden, és akik már látták, azt mondják, a külső vízréteg megfagy, és inkább egy cseppkőbarlangra hasonlít az egész.
A vízesés felé vezető erdei úton egy jó kétszáz négyzetméteres részen állatsimogató van, hogy a gyerekek is jól érezzék magukat, ha a természeti környezet nem elégítené ki őket.
Tekerős, evezős
Ausztriában eleve iszonytató mennyiségű bicikliút tekereg, Steiermark pedig nem marad ki a szórásból. Megjegyzendő: síkabb felületei miatt családilag kényelmesebb lehet egy burgenlandi tekerés, ha például óvodás korú gyereket is vinni kell a gyerekülésben, de egy tíz-tizenkét éves fiú vagy lány a szülők kényelmes tempójában könnyedén elkerekezik a stájer folyók mentén. A vizek mellett majd 1 ezer kilométernyi, jól kiképzett bicikliút kanyarog erdőn, mezőn, és városokon át. A folyók általában sebesek, ezért pár kilométerenként simán belefuthatsz egy rafting-túraszervezőbe.
És mi van, ha csepeg az eső?
Felveszel egy esőkabátot, és elmész például a Mythos Edelstein Kranzelbinder ásványmúzeumba vagy a nemrégiben látványfőzdének átépített helyi sörgyárba, ahol a Murauert főzik. A termekben úgy ömlesztik az interaktív elemeket a látogatóra, ahogy egy rendes stájer öntené ki a lejárt sört, de közben régi palackozó, daráló és egyéb gépek is láthatók. Az üzem tényleg impozáns, és ahogy egy rendes sörgyári látogatás után szokás, itt is kóstolhatóak a főzetek, az alaplágertől egészen a bodzásig, már ha valakinek a gyümölcsös vonal tetszik.
A gyárból kilépve (remélhetőleg már nem esik) a folyó mentén pár perc alatt elsétálhatsz Murau belvárosába, és itt most mindenféle gúny nélkül, sőt leginkább csodálattal kijelentjük: Murau egy átlagos és szép alpesi város, ahol egyszerűen jó lenni.
Folyója, a Mura veszettül sebes, egy apró “szigetén” ül a folyót védelmező Murna istennő szobra, egyik kezében villám, a másikban komló. Aki odamászik, és megsimogatja, annak a helyi babona szerint teljesül egy kívánsága. Ő az:
És mi van, ha megéheztem?
Ugyanaz, mint Ausztria bármely más régiójában. Mindegy, hogy melyik vendéglőre voksolsz, mellényúlni nehéz lesz. Ami meglepő lehet, hogy a bécsi szeletet általában magos bundában sütik, és a krumplisalátájuk egy fokkal ecetesebb az északi tartományokénál, de ezt leszámítva ugyanazt a letisztult ízvilágú, egyszerű és ízletes konyhát viszik, mint amit az egész országban – a töklevesük viszont izgalmasabb, mint például a délebbi Karintia fokhagymakrémlevese.
Ahogy ott is, úgy Stájerországban dettó figyelnek arra, hogy az alapanyagokat a környékről hozzák, azaz ha rendelsz egy sült pisztrángot, akkor azt aligha egy olasz tenyészetből szállítják oda lefagyasztva. Van nekik saját haluk, és szerencsére használják is, egy kisvasutazás és két kör bicikli pedig jól is fog esni, ha eszel egyet. Mindegy is, hogy a menü éppen pisztráng vagy rántott szelet, a lényeg úgyis az, hogy jó lesz.
A végére idebiggyesztünk egy timelapse videót, mert timelapse-et nézni jó.
Utunkat az Accent Hotels szervezte.